Orbánék udvari elemzője csendben nekirontott a Fidesz-bűnözőkről bizonyítékokat ígérő Pesty Lászlónak (+videó)

Ez egy cirkusz – mondta.

Rendkívül lehangoló interjút adott G. Fodor Gábor „politikai elemző” a Partizán hétfő esti adásában. A kormánypárti véleményvezér az interjú során hosszasan beszélt az Orbán-rendszer „sikerességéről”, lényegi megállapítása pedig az volt: Orbán Viktor és kormánya örökké fogja majd kormányozni Magyarországon, sőt még azon is túl, ez ellen pedig senki nem tehet semmit.

G. Fodor Gábor számos alkalommal fejtette már ki nézeteit a hazai nyilvánosság előtt, magát pedig ezen alkalmakkor az Orbán-csapat tagjaként szokta jellemezni. G. Fodor pedig meglehetősen „közel van a tűzhöz„, ezért is tarthatnak igényt a véleményére. Az interjúban megszólalt Pesty László ügyével kapcsolatban is. Mint ismert, a kormányközeli rendező a közelmúltban beszélt „Lölő-jelenségről”, valamint arról is, hogy a Fidesz-közeli oligarchák nem NER-lovagok, hanem egyszerűen csak „orkok”. Tájékoztatása szerint Pesty László pártja tisztulását szeretné elérni rendhagyó akciójával.

G. Fodor azt mondta: „az a vonal”, ami fölé ő néz, afölött nincsenek Pesty László mondatai.

„Ha igaz az, hogy minden el lett mondva az Orbán-kormányról és annak karakteréről, akkor

Pesty László mondatai nem rendelkeznek semmiféle újdonságértékkel”

– mondta.

„Nem lenne elegáns Pesty Lászlót értékelnem, a magatartását és az attitűdrendszerét sem. Ez a magatartástípus nem előzmény nélküli. Voltak már kiugrók. (…) Aki tanulmányozza az elmúlt évek politikatörténetét,

az láthatja, hogy ezeknek a magatartásoknak mi lesz a következménye.

Általában a frusztráció növekedése. És hogy nem tud politikai tábort építeni”

– magyarázta, majd kifejezte: azért van a vonal alatt mindaz, ami Pesty Lászlótól ered, mert szerinte „semmiféle politikai jelentősége nincsen”.

„(…) Nem következik belőle politikailag semmi”

– jelentette ki.

„Ez egy cirkusz. Megy a vándorcirkusz.

Mindenütt el vannak hintve mondatok. De nem következik belőle semmi. Még a szórakoztatófaktor is a vonal alatt van”

– állapította meg G. Fodor Gábor.

Az ellenzéket érintve azt mondta: szerinte „2024-nek semmi jelentősége nincsen„. Meglátása szerint a választás előtti időszakban ugyanis már nem tudnak új arcok kiemelkedni az ellenzéki oldalon, emiatt ugyanazok az emberek ugyanazt akarják, amiből semmi nem jött ki az elmúlt években.

„Lehetséges, hogy egy baloldali alternatívaképző kísérletnek nem feltétlenül csak Orbánnal kellene foglalkoznia, hanem, hogy mi az a világ, amiben vagyunk”

– mondta.

Az „elemző” nem rejtette véka alá, szerinte mi az Orbán-kormány sikerének titka: szerinte

Orbán nyújtja az embereknek a biztonságot” (sic!).

G. Fodor úgy látja, a politikai aréna középpontjában ma már egyedül áll Orbán, és köré szerveződik minden, vele szemben, a „baloldal” (értsd: ellenzék) középpontjában nincsen semmi.

Videó:

(Partizán/Youtube nyomán)

Kapcsolódó:

Homonnay Gergely rejtélyes halálára figyelmeztetik a Fidesz-bűnözőkről bizonyítékokat ígérő Pesty Lászlót

Ketyeg az óra: Pesty László elárulta, szeptemberben borul a bili, kiadják a bűncselekményekről szóló bizonyítékokat

https://nyugatifeny.hu/2023/08/18/kitor-a-panik-a-fideszben-elovette-az-orban-embereinek-buncselekmenyeirol-szolo-bizonyitekokat-pesty-laszlo

Valódi Hírek