Botrány a vasúton: Egy utas borított a debreceni vonaton tapasztalható körülmények miatt

Nem hagyta szó nélkül.

Arról panaszkodott a Facebookon egy utas (P. Béla), hogy nagyon embertelen körülmények között utaznak a Debrecen–Budapest közlekedő vonaton: nincs klíma, alig nyithatók az ablakok, emellett pedig túlzsúfoltság uralkodik.

A férfi posztját változtatás nélkül közöljük:

„Minden tiszteletem a vonaton szolgálatot tevő személyzetnek. Iszonyatos állapotok uralkodnak a MÁV-nál.

Jelenleg is zsúfolt vagonban, klíma nélkül, alig nyitható ablakokkal,

hangos útitársakkal, állandóvá vált késés mellett, valószínűleg ismét lekésem a csatlakozást. És ez nem mellékvonal, hanem a Debrecen-Budapest fővonal. Persze mindannyian tudjuk a szlogent: »Előre megyünk…«.

Augusztus 1-jétől egyébként 10 vasútvonalat bezárt a MÁV. Azt maga Lázár János is elismerte, hogy az elmúlt 40 évben rengeteg forrásmegvonással szembesült a Magyar Államvasutak nevű mamutcég.

Július közepén szörnyű baleset történt a Debrecenből Fehérgyarmatra tartó motorvonaton Hodásznál. A vonat hűtővize ugyanis felforrt, és a kiáramló gőz megégette az utasokat.

A miniszter szerint első az utasok biztonsága, ezzel indokolta a vonalbezárásokat, amivel egyébként alig takarít meg pénzt és járművet a közlekedési társaság a volt közlekedési államtitkár, Vitézy Dávid szerint. Pafféri Zoltán, a MÁV–Volán-csoport vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy járműből és személyzetből is hiányban szenvednek.

A MÁV katasztrofális helyzetét mutatja az is, hogy kiderült, idén az év első 5 hónapjában az InterCity-szerelvények 71 százaléka tudott 5 percnél kevesebb késéssel közlekedni.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek