Áll a bál: Nekimentek Orbánnak a közlekedési szervezetek a vasútvonalak felszámolása miatt

Közölték, Lázárék döntése minden szinten méltatlan egy vidékbarát kormányhoz.

Nyílt levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek az országos és helyi közlekedési szervezetek, miután a Lázár János által irányított Építési és Közlekedési Minisztérium bejelentette: augusztus 1-től tíz vasúti mellékvonalat terveznek bezárni.

A döntés ellen több érintett település is felemelte szavát: Balassagyarmat kormánypárti polgármestere korábban szintén levélben kérte Lázár Jánost, hogy gondolja át a döntést.

Vitézy Dávid volt közlekedésért felelős államtitkár többek között úgy reagált, hogy „a legrosszabb irányba indult a közlekedési kormányzat – a vasútbezárás

minden, csak nem vidékbarát közlekedéspolitika”.

A vasútvonalak bezárásának hírére a Közlekedő Tömeg nevű civil szervezet is közlemény adott ki. Szerintük a napnál is világosabb, hogy a MÁV azért kezdett a mellékvonalak bezárásába, mert gyakorlatilag alkalmatlanná vált a közlekedésre valamennyi rendelkezésükre álló jármű.

Az aláíró szervezetek közölték: értetlenül állnak a döntés előtt, ugyanis szerintük mindez teljesen szembemegy a kormány vidékbarát politikájával, valamint ellentmond a korábbi kormányzati döntéseknek, továbbá aláássa az emberek közszolgáltatásba, államba vetett bizalmát is.

Kiemelték: Lázár Jánosék döntése nem megoldás, hanem szánalmas pótcselekvés, valamint arra is felhívták a figyelmet, hogy a vasútvonalak ügyének rendezése nem pénz, csupán elhatározás kérdése.

A 14 szervezet által aláírt Orbán Viktornak címzett nyílt levelet alább közöljük:

„ORSZÁGOS SZAKMAI ÉS HELYI CIVIL SZERVEZETEK NYÍLT LEVELE ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖKHÖZ – lehet még csatlakozni, akik szeretnének, jelezzék!

Tisztelt Miniszterelnök úr!

A napokban a MÁV és Lázár János miniszter hirtelen bejelentette, hogy augusztus elsejétől 10 vasútvonalon megszűnik a személyszállítás és pótlóbuszok jönnek. Szervezeteink értetlenül állnak a döntés előtt, ugyanis

  • 😲 mindez teljesen szembemegy a Kormány vidékbarát politikájával,
  • 😲 ez ugyanaz a megközelítés, amit a sokat kárhoztatott Gyurcsány-Bajnai kormány képviselt, és aminek ellenzésével az Ön pártja anno nem kevés politikai tőkét kovácsolt,
  • 😲 fél-egy évvel ezelőtti kormányzati döntésekkel megy teljes mértékben szembe,
  • 😲 az azonnali, statáriális jelleg ismét aláássa az emberek közszolgáltatásba, államba vetett bizalmát.

A mostani rapid döntés közvetlen oka, hogy a miniszter megijedt egy közelmúltbeli kínos balesettől, amelyben járműhiba miatt utasok sérültek meg. Az ijedelem ugyan jogos, pláne, hogy ki tudja, mikor jön a következő incidens, de a vasúti szolgáltatás tönkretétele az ország szegény, periférikus régióiban

nem megoldás, hanem szánalmas pótcselekvés.

A megspórolt 5 motorvonat jelentéktelen, a magyar vasút járműgondjai százas nagyságrendűek, itt valódi elképzelésekre, szakmai munkára van szükség, nem egyik napról a másik napra élésre.

A falusi térségeket kiszolgáló regionális vasúthálózat régóta válsággal küzd. Ez azonban nem pénzügyi, hanem valójában felfogásbeli válság:

a kérdés az, hogy a politikát érdeklik-e valójában a vidéki térségek?

Ma az ország többségén a buszos és vasúti közlekedés egyaránt igen rossz, az igények kiszolgálására sok helyen alapszinten sem elegendő. Miközben az is egyértelmű, hogy a falusi térségek vasúthálózata gyorsan és olcsón fejleszthető. Ami egy Rákos-Hatvan, vagy Budapest-Belgrád fővonal fejlesztésénél 100 Ft, az ezeken a helyeken 10, vagy 1 Ft.

Valójában tehát nem pénz, hanem elhatározás kell.

Az ukrán és egyéb válságok idején az még érthető lenne, ha sok százmilliárdos fejlesztési projekteket töröl, vagy elhalaszt a kormány, de amikor a falusi ember szájából nézi ki a közlekedési miniszter a tízforintosokat, az

minden szinten méltatlan egy vidékbarát Kormányhoz.

A vasúti járműhelyzet kezelésére számos olyan lehetőség van, amely gyors és olcsó megoldást kínál a szolgáltatás szintjének csökkentése nélkül:

  • ☝️ A magyarhoz hasonló adottságú vasúthálózatokon számos eladó használt jármű van, amelyek a magyarnál magasabb színvonalat képviselnek, ott azonban már feleslegessé váltak. Ezeket meg kell vásárolni!
  • ☝️ Amennyiben a MÁV-Start nem alkalmas a feladata ellátására, számos környező ország példáját követve (Szlovákia, Ausztria, Románia, Németország, Csehország stb.) meg lehet bízni más vasúti céget is a feladat ellátásával. Jelentkező bőven volna, közszolgáltatási szerződés keretében jobb járművekkel azonnal át tudnák venni a szolgáltatást számos vasútvonalon.

Mindezzel persze a felelős minisztériumnak is tisztában kellene lenni. Sajnos azonban az intézkedésekből azt látjuk, hogy

a tárcánál hiányzik a szakmai tudás és bármiféle jövőkép.

Az nem perspektíva, hogy adjunk irreálisan olcsó bérletet az embereknek, hogy aztán a kieső bevétel következményeként az utasok bennégjenek a vonatban.

Ezért kérjük Tisztelt Miniszterelnök Urat, hogy a vidék közlekedésének megmentése érdekében tegyen gyors lépéseket!

Vonják vissza a vasúti járatritkításokat, és cselekedjenek a hiányzó vasúti járművek pótlása érdekében!

(Magyar Közlekedési Klub/Facebook)

Valódi Hírek