Orbán régi bizalmasa súlyos pofont adott a miniszterelnöknek: Ízekre szedte a kormány politikáját

Kiemelt veszélyekre figyelmeztetett Pálinkás József.

Pálinkás József magyar atomfizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – 2008 és 2014 között annak elnöke – reagált Gulyás Gergely kijelentésére, miszerint Magyarországon „nincs tanárhiány”.

Az MTA volt elnöke ezt írta a kancelláriaminiszternek az ügyben:

„Gulyás Gergely hazudik. Tanárhiány van.

Nemhogy hazudni, de füllenteni sem szabad — állítja Gulyás Gergely a »kormányinfón«, Maruzsáék elhíresült e-mail üzenetei kapcsán.

Majd elmondja, hogy »összességében« nincs tanárhiány. Pedig számos területen van: matematika, fizika, kémia stb.

Gulyás alighanem arra gondol, hogy ha a tanárok összlétszáma elér egy bizonyos értéket, akkor nincs tanárhiány akkor sem, ha közben a matematika, fizika, kémia stb. szakos tanárok száma nulla.

Majd – bocsánatot kérve a történelemtanároktól –

a történelemtanárok »megtanítják« a matematikát.

Nos Pósán László (végzettsége történelemtanár) módosító indítványát látva – összekeverte a szorzást és osztást – ez aligha lehetséges.

Szóval Gulyás hazudik, tanárhiány van.”

Pálinkás József most a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy

az ország nagy árat fizet majd egy rögeszméért.

Orbán Viktor volt oktatási minisztere ugyanis abszurdnak és gigantománnak nevezte az akkumulátorgyártás kormányzati támogatását, továbbá éles kritikákkal illette a kormány gazdaságpolitikáját is.

Pálinkás József kiemelte: a kormány óriási hibát vét, nem szabad ilyen mértékben kitenni az országot egyetlen technológiának sem.

„Ennél is súlyosabb gond, mégsem beszél róla senki, hogy az elhasznált akkumulátorokat a gyártó országnak kell újrahasznosítania, ami óriási energia- és vízmennyiséget igényel,

a folyamat jóval veszélyesebb, mint maga a gyártás”

– figyelmeztetett a professzor, hozzátéve, ennek szabályozására léteznek érvényes uniós irányelvek.

„Senki nem fogja helyettünk feldolgozni a használhatatlan akkumulátorokat”

– mutatott rá, majd megjegyezte: őrültségnek tartja a gigantomán akkumulátorgyártást.

Pálinkás József úgy látja, ennek egyetlen oka van: a kormány más beruházással nem tudja bevonzani az országba a külföldi tőkét, amire viszont

az EU-s pénzek befagyasztása miatt rákényszerül.

„Ezért kapálóznak kézzel-lábbal a kínaiaknál, hogy hozzanak ide még több akkumulátorgyárat”

– mondta az atomfizikus, aki hozzátette: Paks 2 megépítésénél érdemesebb lenne az amerikaiakkal, franciákkal partnerséget kötni, ugyanis aggályosnak tartja, hogy Oroszország szállítja majd a fűtőelemeket is Magyarországra.

Kapcsolódó:

Áll a bál: Az MTA volt elnöke kőkeményen kiosztotta Gulyás Gergelyt, miután a tanárhiányról magyarázott

https://nyugatifeny.hu/2023/06/21/videoval-szijjarto-peter-olyat-jelentett-be-amitol-elszabadulhat-a-pokol-magyarorszagon

Valódi Hírek