Szijjártó bejelentette: Jön az újabb környezetpusztító akkumulátorgyár Magyarországra (+videó)

Nagyon büszke rá a miniszter.

„Magyarország és a Kínai Népköztársaság stratégiai partnerei egymásnak, mi úgy tekintünk Kínára, mint egy országra, mellyel az együttműködés jelentős előnyökkel jár”

– magyarázta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookra feltöltött videójában.

Szijjártó Péter egyúttal

háláját fejezte ki,

hogy Magyarországot hívták meg díszvendégként a World Battery Conference-re, amelyet a kínai Jipin városában rendezték meg.

A miniszter felidézte: 13 évvel ezelőtt a magyar kormány bejelentette a Keleti Nyitás politikai stratégiáját, amely – fogalmazott – „a kölcsönös előnyökkel járó együttműködést szorgalmazza a keleti országokkal”.

Közölte: ezen belül ösztönzik a kínai befektetőket, hogy Magyarországot válasszák európai helyszínüknek.

„Ez a politika, ez a politikai stratégia óriási sikertörténet”

– jelentette ki a tárcavezető.

Azt mondta: a kínai vállalatok folyamatosan élnek a leginkább befektetőbarát környezettel Európában és a legalacsonyabb vállalati adókulccsal a kontinensen.

Rámutatott: 2020 volt az első olyan év, amikor a kínai befektetők hozták a legtöbb befektetést Magyarországra és a jelenlegi adataik szerint

az idei lesz a második ilyen év.

Szijjártó szerint ennek az az oka, hogy az elektromos akkumulátorgyártók Kínából, Magyarországot választják helyszínéül az európai tevékenységüknek.

„Magyarország egy találkozási ponttá vált a keleti és a nyugati befektetőknek”

– fűzte hozzá.

Kiemelte: „mi egyike vagyunk a világ három országának Kína és Németország mellett, ahol gyárat üzemeltet mindhárom német prémium autómárka, akik mindannyian az eletromobilitási stratégiájuk szívét Magyarországon helyezték el”. Ezeknek az akkumulátor-beszállítóik a kínai vállalatok – mondta.

„Ezért volt nagy megtiszteltetés, hogy bejelenthették a CATL és az EVE Energy óriási befektetéseit Magyarországra és egy másik top tízbe tartozó

elektromos akkumulátorgyártó vállalat befektetését is hamarosan bejelentik”

– mondta Szijjártó.

Előadta: ezeknek az óriási befektetéseknek köszönhetően Magyarország a 4. helyen szerepel világviszonylatban az elektromos akkumulátorgyártás terén és amint ezek a befektetések befejeződnek az ország a második lesz.

„Az elmúlt 1-1,5 évben Magyarország első számú export terméke az elektromos akkumulátorok voltak, ez hozzájárult az ország tavalyi óriási exportrekordjához, így világszinten a 34. helyen vagyunk, annak ellenére, hogy csak a 95. helyen állunk lakosságszámban”

– hangoztatta.

„Szeretném kifejezni hálámat a kínai befektetőknek,

hogy ilyen bizalmat tanúsítanak Magyarország és a magyar emberek iránt”

– fejezte ki háláját ismételten Kína felé Szijjártó.

Egyúttal jelezte: továbbra is ösztönözni fogják a kínai befektetőket, hogy bővítsék magyarországi kapacitásaikat vagy új európai gyáraikat Magyarországra hozzá.

Videó:

(Szijjártó Péter/Facebook / MTI)

Valódi Hírek