Csúnyán kikaptak a házi őrizetben lévő polgármester jelöltjei Gyömrőn

A vasárnapi időközik közül csak Ráckevén indult a Fidesz, ott azonban nyert a kormánypártok jelöltje.

A kormánypártoktól és ellenzéktől is független Jó Itt Élni! Közösség jelöltjei nagyarányú vereséget szenvedtek a gyömrői időközi választásokon. A voksolás érdekessége, hogy igen sok, egészen pontosan három képviselő mondott le a mandátumáról a közösség által vezetett településen, ezért kellett a választópolgároknak a szavazóurnák elé járulniuk.

A Pest vármegyei települést 2002 óta vezető Gyenes Levente egyébként jelenleg házi őrizetben van, miután másfél millió forint értékű adócsalás miatt tavaly szeptemberben lecsaptak rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói. Akkor előzetes letartóztatásba került, de azóta kiengedték őt a rácsok mögül, most éppen a házi őrizetét tölti, nyomkövetőt is kapott; a 23 ezres Pest megyei települést onnan irányítja. Mandátumáról azért nem kellett lemondania, mert egyelőre nincs jogerős bírósági ítélet vele szemben.

Az adócsalás mellett kokainfogyasztással is megvádolták, sőt, sz*xuális jellegű képek is napvilágot láttak róla már az előző önkormányzati ciklusokban, azonban a választópolgárok bizalma ez idáig töretlen volt a polgármesterrel szemben. Az első megválasztását követően kivétel nélkül több mint 60%-os – nem egyszer közel háromnegyedes! – arányban választották újra, és az őt támogató közösség is minden alkalommal többséget kapott a helyhatósági választásokon Gyömrőn.

Most azonban, úgy tűnik, megcsappant a bizalom az eddig megingathatatlan hatalommal rendelkező szövetséggel szemben. A gyömrői időközi választásokon ugyanis mindhárom Gyenest támogató jelölt elbukott – kettő nagy arányban, az egyikük azonban csupán kis különbséggel.

A gyömrői időközi választás végeredménye a település 5-ös választókörzetében. Forrás: Nemzeti Választási Iroda

A gyömrői időközi választás végeredménye a település 7-ös választókörzetében. Forrás: Nemzeti Választási Iroda

A gyömrői időközi választás végeredménye a település 8-ös választókörzetében. Forrás: Nemzeti Választási Iroda

Mindhárom körzetben a pártfüggetlen lokálpatrióta Hegy Egyesület jelöltje nyert.

Az 5-ös körzetben Angyal Ágnes Magdolna győzött a szavazatok 46,03%-ával, a 7-esben Árkosi Brigitta diadalmaskodott 37,33%-kal, míg a 8-asban Váradi Attila abszolút többséggel, a voksok 56%-ával triumfált.

Összességében elmondható, hogy a választás alapvetően alacsony részvétel mellett zajlott. A település 7-es és 8-as körzetében körülbelül 19% ment el szavazni a választásra jogosultak közül. Nagyobb érdeklődés csak az 5-ös körzetben volt, ahol közel 30%-os volt a választáson részt vevők aránya.

A szintén Pest vármegyei Ráckevén a várost vezető lokálpatrióta egyesület, a KEVE jelöltjével szemben a Fidesz jelöltje nyert a település 8-as körzetében. Ezt a voksolást is lemondás miatt kellett kiírni.

A győztes a kormánypárti Simsik Zsuzsanna lett, aki a voksok több mint kétharmadát, azaz 66,89%-át szerezte, és összesen 204 szavazatot kapott. A második helyezett csupán 19,02%-ot szerzett, ez mindössze 66 voksot jelent. A választás egyébként meglehetős érdektelenség mellett zajlott: mindössze a választópolgárok kevesebb mint 23%-a vett részt a szavazáson.

A Ráckeve 8-as körzetében tartott időközi választás végeredménye. Forrás: Nemzeti Választási Iroda

Végül pedig a – fentiekhez hasonlóan – Pest vármegyei Veresegyházon is választást kellett kiírni, ott a polgármester személyéről dönthettek a helyiek. A várost rekord ideje, 1965 óta vezető, töretlenül népszerű, 85 évesen leköszönt Pásztor Béla nyugdíjazása miatt kellett a szavazást kiírni.

A választás érdemi téttel nem bírt, ugyanis mindössze egyetlen induló mérkőzött meg, akinek egyetlen szavazat is elegendő lett volna a megválasztásához. A győztes a független Cserháti Ferenc lett, aki 1565 szavazatot kapott, mindössze 10,28%-os részvétel mellett.

A részletes adatokat tartalmazó lista >>EZEN<< a linken található.

Valódi Hírek