Kiderült: Kiengedték a börtönből a csalással vádolt magyar polgármestert

Látványos akcióval lepték meg a nyomozók.

A Szombathelyi Törvényszék ítélete szerint megszüntették Gyenes Levente letartóztatását, a gyömrői pártonkívüli polgármester házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyeletet kap, írta meg a Magyar Nemzet csütörtökön.

Még szeptemberben röppent fel a hír, hogy Gyenesre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói csaptak le házánál. A nyomozás tárgya jelentős vagyoni hátrányt okozó

költségvetési csalás gyanúja,

az információk szerint már 21 gyanúsítottja van az ügynek.

A NAV több helyszínen, közöttük a polgármester luxusvillájában is tartott kutatást,

készpénzt, aranytömböket és értékes karórákat foglaltak le.

Egy másik bűntetőeljárás kapcsán is felmerült a neve, egy magánszemély feljelentése útján nyomozást indított a rendőrség a polgármesteri regnálása alatt, állami finanszírozással telepített, de rosszul működő napelemparkok miatt.

A polgármestert korábban sem kerülték a botrányok, 2014-ben olyan fotók kerültek elő róla, ahol két nővel került intim helyzetbe, illetve ismeretlen, fehér színű port szív az orrában. Gyenes akkor tagadta, hogy kábítószert fogyasztott volna, valamint állítása szerint a róla készült képekről sem tudott.

A Szegedi Ítélőtábla bűnösnek találta folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás miatt, akkor 9 hónapot kapott 2 évre felfüggesztve.

A látványos rajtaütésről készült videót a NAV „Alvilági alvállalkozók” címen tette közzé, és bár konkrétan nem nevezték meg, beazonosítható hogy az említett ügyben történt az akció.

(Magyar Nemzet nyomán/NAV/Facebook)

Valódi Hírek