FRISS: Juhász Péter bevonult a börtönbe, hogy Schadl Györggyel beszéljen (+videó)

Személyesen kereste fel.

Juhász Péter a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe ment, ahol a hírek szerint Schadl Györgyöt is őrzik – tájékoztatott közösségi oldalán a legújabb videójában. A politikus elárulta, amikor megpróbált bejutni az intézménybe, akkor közölték vele, hogy

nem ott tartják fogva a végrehajtói maffia fejét,

hanem a Gyorskocsi utcában.

A politikus a videóban elmondta, kapott elérhetőséget a letartóztatásban lévő Schadl Györgyhöz, akinek levelet is írhat.

„Innentől én tudok levelet írni Schadl Györgynek. Ebben a levélben arra fogom megkérni, hogy

járjon el Tóninál, Barbaránál, Ádámnál, neadjisten Varga Judit igazságügyi miniszternél

abban az ügyben, miszerint 2016-ban – amikor a TV 2 elindított egy lejáratókampányt velem szemben – 16 alkalommal le kellene adniuk a helyreigazítást, amelyben elmondják a Tények adásában, hogy végig hazudtak velem kapcsolatban”

– mondta Juhász Péter, aki felelevenítette az ügy előzményeit, majd közölte, kezében van a jogerős bírósági ítélet, miszerint

a csatornának 16 alkalommal kellene közölnie, hogy hazudtak.

A politikus hangsúlyozta: mivel ezt nem teszik meg, elindították a végrehajtást, de még így sem sikerült elérni, hogy eleget tegyenek a bírósági ítéletben foglaltaknak.

Juhász kijelentette: az ügyben nem csak a TV2 hazudik, hanem annak vezérigazgatója, Pavel Stantchev is.

„Erre mondhatjuk azt, hogy fejétől bűzlik a hal”

– jelentette ki Juhász Péter, aki megjegyezte, így már nem csoda, hogy Marsi Anikó és Gönczi Gábor azt gondolja, hogy ők „vérprofik” és jól teljesítik a megbízásukat.

Videó:

(Juhász Péter/Facebook)

Valódi Hírek