Kiderült: Nagyon benézte Gulyás Gergely, mégis le lehet tartóztatni Magyarországon Vlagyimir Putyint

Eltévesztette a házszámot a miniszter.

Érvényben van Magyarországon a statútum, amely Gulyás Gergely szerint nem,

így tehát Magyarország jogot sértene azzal, ha nem tartóztatnák le hazánkban Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva azt mondta Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsával kapcsolatban, hogy Magyarországon ezt nem hajthatnák végre.

„Nem tudjuk letartóztatni az orosz elnököt,

mert nincs kihirdetve az a statútum, amely ezt lehetővé tenné”

– állította Gulyás, arra téve utalást, hogy az ICC statútuma nem jelent meg a Magyar Közlönyben, ezért a magyar jog szerint nem tekinthető érvényesnek.

Bakó Bea alkotmányjogász a Gemisten közölt írásában azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy Gulyás nem mondott igazat.

„Az valóban igaz, hogy az ICC statútuma nincs kihirdetve Magyarországon, vagyis nincs külön törvény a nemzetközi szerződés hivatalos magyar szövegével. Ez meglehetősen szokatlan, de ettől még nem jelenti azt, hogy Magyarország a statútumot ne ratifikálta volna, azaz Magyarországon ne lehetne, sőt, ne kellene Putyint az ICC elfogatóparancsa alapján letartóztatni.

Magyarország az ICC statútumát ugyanis nem törvényben, hanem egyszerűen országgyűlési határozatban erősítette meg

méghozzá az első Orbán-kormány alatt, 2001-ben”

– írta a szakértő, megjegyezve, hogy ez a határozat ugyan nem tartalmazza a statútum teljes szövegét, csak kijelenti annak megerősítését, amely szerinte egyenlő a ratifikációval.

„Azaz a statútumot Magyarország ratifikálta,

Magyarországot az ICC is részes államnak tekinti: ekként pedig nem igaz, hogy Putyint nem tartóztatnák le a magyar hatóságok, ha idejönne – vagy ha így tennének, azzal nemzetközi jogi kötelezettség teljesítését mulasztanák el”

– húzta alá Bakó Bea, aki arra is emlékeztetett, hogy legutóbb Trócsányi László fideszes igazságügyminiszter terjesztette be a törvényjavaslatot 2016-ban, de az Országgyűlés végül akkor sem szavazott róla.

Gulyás úgy érvelt, a kihirdetés hiánya arra vezethető vissza, hogy a statútum ellentétes a magyar alkotmánnyal, ezért azt ebben a formában azt nem is lehetne kihirdetni alkotmánymódosítás nélkül.

Bakó Bea írásában arra is rámutatott, hogy Kovács Péter, az ICC magyar bírája szerint a valódi ok az, hogy az ICC statútum alá tartozó eljárásokban nem érvényesek a hagyományos közjogi mentességek.

{M}agyarul

államfők és egyéb közjogi méltóságok sem úszhatják meg a felelősségre vonást,

emiatt pedig a Köztársasági Elnöki Hivatal akadályozta volna a kihirdető törvény elfogadását. Konkrétan le is van írva a Trócsányi-féle javaslat irományösszegzőjében, hogy azért zárták le, mert a KEH »nem teljesen értett egyet« a javaslattal.

Így tehát kijelenthető: a statútum igenis érvényes Magyarországon, azonban ezt az Orbán-kormány nem fogadja el, amelynek legfőbb oka az lehet, hogy nem akarják elismerni, hogy bizonyos eljárásokban nem érvényesek a magyarországi mentességek.

(privatbankar.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Vlagyimir Putyin ellen

https://nyugatifeny.hu/2023/03/23/mi-tortent-orbanek-nem-teljesitik-az-elfogatoparancsot-ha-putyin-atlepi-az-orszaghatart

Valódi Hírek