Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Vlagyimir Putyin ellen

Súlyosak a vádak.

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság

elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen pénteken.

A hágai bíróság közleményében az áll, hogy az orosz elnök felelős a lakosság, azon belül is a gyermekek jogellenes kitoloncolásáért és jogellenes áthelyezéséért Ukrajna megszállt területeiről az Orosz Föderációba.

Elfogatóparancs van továbbá Marija Alekszejevna Lvova-Belova ellen, aki Oroszország gyermekjogi biztosa. Ő már reagált is a vádakra, szerinte „nagyszerű„, hogy a nemzetközi közösség így értékeli a gyermekek megmentésére irányuló munkájukat.

Állítása szerint kiviszik a háborús övezetből, és szerető, gondoskodó emberek közé helyezik őket. Hozzátette: kíváncsi, mi következik ezután, mindenesetre a munkát folytatják.

A bírák fontolóra vették a titkos elfogatóparancsot, de végül úgy gondolták, a nyilvánosság hozzájárulhat a további bűncselekmények megelőzéséhez – írta a theguardian.com

Marija Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a bíróság döntésének nincs befolyása Oroszországra, mert az nem részese a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumának és nem vállalt köztelezettségeket.

Az orosz vezetés nyíltan beszélt az ukrán gyermekek oroszországi táborokba vagy orosz családokhoz való áthelyezéséről. Ők szerintük örökbefogadhatják őket, ahogy Lvova-Belova is tette egy 15 éves mariupoli gyermekkel, miután a várost elfoglalta és elpusztította az orosz hadsereg.

Az ukrán elnöki kabinetfőnök, Andriy Yermak az elfogatóparancsról azt posztolta Twitter-oldalán:

Ez csak a kezdet.”


(Andriy Yermak/Twitter)

Valódi Hírek