Vélemény.
Két hónappal ezelőtt írtam jegyzetet Horvátországnak az euróövezethez való csatlakozásának legfontosabb állomásairól: 2009-től NATO-tagság, 2013-tól EU-tagság, 2021. június 1-től csatlakozás az Európai Ügyészséghez, 2023. január 1.: a schengeni övezethez való csatlakozással és az euró rendszerbe állításával a Horvát Köztársaság „megérkezett” Európába.
A nem egészen másfél évtizedes nagy nemzeti projekt tehát sikerrel zárult. Andrej Plenković horvát kormányfő szerint 2023. január 1-je olyan történelmi nap, amelyen megvalósultak Horvátország stratégiai politikai céljai.
Azt is megemlítettem korábbi írásomban, hogy a csaknem húsz (!) éve EU-tag Magyarország vezetése még mindig nem szánta rá magát az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra és továbbra is elutasítja az euró hazai bevezetését.
A kormányfő és az MNB elnöke időről-időre egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz: míg a miniszterelnök az ország újraiparosításán töri a fejét („akku ország” leszünk, megspékelve gázerőművekkel), addig Matolcsy vádiratba csomagolt beismerő vallomást tesz, miszerint hibás a kormányzati gazdaságpolitika és ársapkák sem kellenek.
Matolcsy szerint az euró csapda: „mindenki rosszul járt, aki az eurót átvette, és az nyert, aki megtartotta a nemzeti valutáját.”
Gazdasági négyesfogatunk (Orbán/Matolcsy/Nagy/Varga) arról győzködi a honi közvéleményt, hogy az euró vonatkozásában is fontos a stratégiai nyugalom, nem kell kapkodni a közös fizetőeszköz rendszeresítésével.
Lehet, hogy a Fidesz által uralt hatalomközpont ráér és igyekszik halogatni a csatlakozási idő kijelölését, pedig már Petőfi minősítése szerint is „Roskadófélben van a ház, Hámlik le a vakolat, S a szél egy darab födéllel Már tudj’ isten hol szalad”.
Bajban van tehát az ország, vágtat az infláció, a magyar pénzügyi rendszer sérülékeny. A forint gyenge, mint a tavaszi harmat, és kiszolgáltatottja minden nemzetközi monetáris fuvallatnak. Gazdasági és politikai szempontból egyaránt
indokolt, hogy minél gyorsabban „euróernyő” alá álljunk!
Eközben Nagy Márton összevissza nyilatkozgat, Varga Mihály meg néha-néha motyog a bajsza alatt. Teljes a káosz még akkor is, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke – „a magyar gazdaságpolitika alakításában végzett elévülhetetlen érdemei és a magyar vállalkozók érdekeinek megóvása érdekében végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként” – magas kitüntetést kapott március 15. alkalmával.
Önkényesen annyi helyreigazítást teszek, hogy az MKIK elnöke nem a vállalkozói közösség, hanem a kormány szolgálatában áll, ezért is részesült jutalomban a kamara első számú vezetője.
A Magyar Orvosi Kamara és elnöke viszont nem kapott semmilyen kormányzati elismerést, ellenkezőleg: a végrehajtó hatalom megpróbálta likvidálni az ország egyik legfontosabb hivatásrendi köztestületét. Hála Istennek ez nem sikerült, Kincses elnök úr (és csapata) erre büszkébb lehet, mint Parragh a plecsnijére.
Térjünk át Romániára! Románia elvileg csak 2029-ben csatlakozhatna az euró-övezethez, de a legfrissebb hírek szerint Adrian Câciu pénzügyminiszter már 2026-ra előrehozná a lépést. Mindebben szerinte az válhat döntővé, hogy sikerül-e teljes mértékben végrehajtani az uniós forrásokból fizetett Nemzeti Fellendülési és Ellenálló-képességi Tervet. Az euróra átállni szándékozó országoknak el kell érniük a fenntartható gazdasági konvergencia magas fokát.
2022. végén az Európai Bizottság kijelentette, hogy Románia még nem teljesíti az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket. A román pénzügyér tehát igen merész vállalással állt elő, és a fentiek alapján egyáltalán nem biztos, hogy keleti szomszédunk az előrehozott céldátumra alkalmassá válik a közös fizetőeszköz bevezetésére. De.
Van cél, van ambíció, van határidő.
A belátható jövőben hét szomszédunk közül öt tagja lesz az euró-zónának, csak Szerbia és Ukrajna marad hosszabb távon körön kívül. Az okok ismertek.
„Soha sincsen semmije. De ez nem az ő hibája; Ő magyarnak születék, S hazájában ősi jelszó: Ej, ráérünk arra még!„
A románok viszont úgy tűnik, hogy nem!
Dr. Dávid Ferenc
