Bejelentették: Durván megdrágulnak a banki szolgáltatások

Utalnál? Jól gondold át!

Az OTP várhatóan már márciusban jelentősen megemeli a bankszámlák díjait, több pénzintézet pedig áprilisban követi a piacvezetőt. Az MNB szerint két hónappal előre közzé kell tenni az új kondíciós listát, de sok bank az általános üzletszabályzatban írta csak meg, hogy az infláció mértékével — vagyis 14,5 százalékkal — emeli a díjait.

Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is,

az áremelés a hiteleket is érinti

— közölte a csütörtöki cikkében a bank360.hu.

Alighogy közzétették a tavalyi évi átlagos inflációra vonatkozó adatokat, több bank már lépett is.

Tavaly az áremelkedés átlagos üteme 14,5 százalékos volt,

a K&H Bank, az Oberbank és a Magnet pedig erre hivatkozva ugyanilyen mértékben meg is emelte a díjait a bankszámláinál.

A Magyar Nemzeti Bank kijelentette: a hitelintézetek kizárólag szigorú szabályok alapján módosíthatják a bankszámla- vagy kártyaköltségeiket. Erre csak az ügyféllel kötött szerződési feltételek betartásával, különleges körülmények fennállása esetén kerülhet sor. Az infláció pedig ilyen körülmény az összes banknál.

A költségek változásáról az ügyfeleket legalább két hónappal korábban tájékoztatni szükséges, megnevezve az indokot. Új díjat emiatt nem lehet bevezetni, és nem szabad megváltoztatni a meglévő díj számítási módját sem.

A Bank360 összesítése szerint egyelőre három bank drágított, de

minden bizonnyal mások is követik majd őket.

A K&H-nál továbbra is lenullázható a minimum plusz, a bővített plusz és a kényelmi plusz számlacsomag havi díja — ezek feltételei nem változtak a tavalyi felálláshoz képest: sem az elvárt jövedelemre, sem a banknál elhelyezett megtakarításra vonatkozó felső limit nem lett nagyobb.

A cégnél egy 50 ezer forintos bankon kívüli átutalás díja például 315-ről 360 forintra nő.

Sok egyéb mellett emelkedik az üzenetküldés és az sms-ek havi díja is.

A bankkártyák díja is nőni fog, egy Mastercard PayPass-kártya éves díja a korábbi 7258 forintról 8310 forintra emelkedik. Nőneka bankkártyákhoz kapcsolódó egyéb díjak is, a belföldi és külföldi készpénzfelvétel, a PIN-kód emlékeztető, valamint a bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítás is drágul.

Emelkedik a számlavezetés ára, a tranzakciók díjai, de a számlakivonatok és a bankkártyák díjai is nőnek.

(bank360.hu nyomán)

Valódi Hírek