Összeállt a két legnagyobb magyarországi érdekcsoport az Orbán-kormány politikája ellen

Nem hagyják, hogy a kormány mindent tönkre tegyen.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Magyar Orvosi Kamara kemény hangvételű állásfoglalást tett közzé, amelyben kijelentették: ki fogják harcolni a rendszerváltást az ágazatban. Azt is leszögezték: ha a kormány nem hajlandó teret adni a kéréseiknek, készek nyomást gyakorolni rájuk.

Kedden szolidaritási nyilatkozatot adott ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amelyben leírták:

kiállnak az egészségügyben dolgozó orvosok és szakápolók mellett.

„Világosan látszik, hogy Magyarország kormánya a mindenki számára elérhető

egészségügyi ellátást és az oktatást egyaránt elhanyagolja”

— kezdték a közleményüket.

A PDSZ szerint a kormány mindkét területen a munkavállalók számára a közalkalmazotti jogviszonynál
lényegesen rosszabb jogállási törvénnyel növelné a kiszolgáltatottságot,

parancsokat végrehajtó alattvalókká degradálja

a fontos állami közfeladatot ellátó szakembereket és a munkájukat
segítőket.

A közleményben emlékeztetnek, hogy Magyarország Európában vezetővé vált a daganatos megbetegedések előfordulásában.

„A minőségi oktatás mellett a jó minőségű egészségügyi ellátás mindannyiunk érdeke,

nem szabad hagyni,

hogy az csak a gazdagok számára elérhető privilégium legyen”

— írták.

A PDSZ elmondta, hogy készek szolidaritási sztrájkot szervezni, amennyiben az egészségügyi szakdolgozók sztrájkba kezdenek.

(nedolgozzingyen.hu)

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek