Bekeményítenek az orvosok: Pintér Sándornak is üzennek ezzel a lépéssel

Nem támogatják a tervezett törvénymódosítást.

Rendkívüli országos küldöttközgyűlést tart szombaton a Magyar Orvosi Kamara (MOK), mert szerintük a január 1-én hatályba lépett egészségügyi törvénycsomag rendkívül kiszolgáltatottá teszi a magyar orvosokat – írta a 444.hu.

Az egészségügyi törvénymódosítást a parlament úgy fogadta el, hogy bizonyos szakmai szempontokat nem vett figyelembe — ezért akadtak ki rajta az orvosok. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) közölte:

készek nyomást gyakorolni az Orbán-kormányra.

Decemberben 4500 orvos is jelezte, hogy akár fel is mond, 6800-an pedig az önként vállalt túlóraszerződéseket is felmondanák.

A kamara korábban javaslatokat is megfogalmazott a törvény átírásával kapcsolatban. A Belügyminisztérium azonban akkor azt állította, hogy ezek elkerülték a figyelmüket.

Valódi Hírek