Most érkezett: Felszólította Orbánt az ukrán külügyminiszter, hogy ne játszadozzon

Ennek nem lesz jó vége.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy a NATO-országoknak sürgősen fokozniuk kell a fegyvergyártást. A NATO miniszterei kedden és szerdán Bukarestben folytatnak tárgyalásokat, amely egyeztetések fő napirendi pontja többek között Ukrajna támogatásának fokozása lesz.

„Nem lehet győzni a harctéren anélkül, hogy ne gyártanánk több fegyvert”

— nyilatkozta az ukrán külügyminiszter a Politico-nak.

„Amikor legutóbb részt vettem ilyen NATO-miniszteri találkozón, három szóval érkeztem: fegyverek, fegyverek és fegyverek”

— hívta fel a figyelmet Dmitro Kuleba. Hozzátette:

„Ezúttal, bár ez a kérés továbbra is fennáll, azzal fogom pontosítani, hogy légvédelemre, harckocsikra és gyártósorokra van szükségünk”.

Kuleba érintette Ukrajna és Magyarország egyre problémásabbá váló kapcsolatát is, amiről azt mondta:

„Orbán Viktor a saját játékát játssza az Európai Unióval, és ehhez néha Ukrajnát túszként használja”.

Kuleba egyúttal a magyar embereknek is üzent:

„Bármit is olvassanak a hivatalos médiában,

az ukránok nem ellenségesek a magyarokkal szemben”.

„A magyarokkal barátok voltunk, barátok vagyunk és barátok is maradunk. De ezt a háborút meg kell nyernünk, és

Magyarországnak is az az érdeke, hogy Ukrajna nyerjen”

— hangsúlyozta a külügyminiszter.

Dmitro Kuleba kitért arra is, hogy milyen változásokat szeretne látni a Kijev támogatásával kapcsolatos nyugati döntéshozatalban.

Ukrajna néhány közeli szövetségese ugyanis kritikákat fogalmazott meg egyes nyugati kormányokkal szemben, miszerint azok először vonakodtak bizonyos fajta támogatást nyújtani, és csak akkor változtattak álláspontjukon, amikor már nőtt a felháborodás Oroszországgal szemben.

„Túl sok időt vesztegettünk el – és ez túl sok emberi életbe, hazánk túl sok négyzetkilométer földjébe került. Remélem, hogy győz a józan ész, és minden lépést időben meg fognak tenni, nem szabad megvárni újabb tragédiák bekövetkeztét”

— jelezte az ukrán politikus.

(politico.eu)

Valódi Hírek