Most érkezett: Az Európai Parlament szerint Orbán a legfontosabb eszköz Putyin markában

Nő az orosz befolyásolás Magyarországon.

Az Európai Parlament ismét Magyarországgal kapcsolatban rendezett vitát, amit október 27-én tartott az EP Külügyi Bizottsága. A vita vélhetően tovább erősítette az európai testület Magyarországgal kapcsolatos kételyeit — írta a Telex.

A téma az orosz befolyás volt Magyarországgal és Spanyolországgal kapcsolatban: a spanyoloknál a katalán függetlenség ügye miatt terjed a dezinformáció, hazánkban pedig a legtöbbször maga az állam vagy a kormányközeli média engedi be az orosz propagandát. Azért vitáztak erről a két országról, mert a bizottság szerint itt terjednek a legkönnyebben az orosz álhírek, és itt érhető tetten leginkább az orosz befolyásolás.

Magyarországgal kapcsolatban Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója szólalt meg, aki elmondta, hogy

az ország több szálon is függőségi viszonyban áll az oroszokkal.

Az energiaszektor például a gázellátáson keresztül áll szoros kapcsolatban az országgal, annak ellenére, hogy nem kapjuk olcsóbban az oroszoktól a földgázt, mintha azt máshonnan vásárolnánk. Ezen túl aggályos az is, hogy

Paks 2 megépítése még mindig orosz pénzből valósul meg.

Más országok már az orosz-ukrán háború kitörése után megszakították hasonló beruházásaikat és felszámolták függésüket az oroszokkal, de Magyarország kormánya nem így tett. A háború miatt az EU tagállamainak túlnyomó többsége sorra utasítja ki a diplomatákat, a magyarországi orosz követségen dolgozók száma mégis az elmúlt évben nőtt. Már 46 fő helyett már 56-an dolgoznak itt, ami európai viszonylatban soknak számít, Lengyelországban például 13 főből áll ez a szervezet. Hasonlóan problémásnak tartják a Putyin-közeli Nemzetközi Beruházási Bankot is.

Krekó Péter arra is rámutatott, hogy az orosz titkosszolgálat éveken keresztül hozzáfért a magyar külügy belsős levelezéséhez, ennek pedig nem lett semmilyen következménye. A helyzeten az sem segít, hogy

Magyarországon a média nagyjából 75 százaléka kormányközeli,

ami oroszpártiságával nagyban erősíti az álhírek és a Kreml-közeli narratívák terjedését.

„Ez csak néhány tényező abban a folyamatban, ami a magyar közvéleményt is egyre inkább oroszpártivá teszi”

— mondta Krekó Péter.

A Kantar nemzetközi kutatócég egy korábbi felmérése szerint a magyar internetfelhasználók csaknem fele (46 %) mérsékelten, további egyharmada (31%) viszont erősen oroszpártinak tekinthető. Az eredmények azt mutatják, hogy lényegében nincsen olyan állítás, amellyel egyértelműen egyetértenének, vagy amelyet elutasítanának a magyar megkérdezettek.

„Ez jól jelzi azt a küzdelmet, amely a nyilvánosságban uralkodó narratíváért zajlik, és azt is, hogy ennek eredményeként milyen mértékben vált polarizálttá a magyar társadalom”

— írták a kutatásban.

(europarl.europa.eu / telex.hu)

Valódi Hírek