Felháborító levélben közölték a rendőrökkel: Őket is fagyoskodásra ítélik télen

Nem árt majd melegen öltözni.

A rezsiválság miatt már meghozták azt a rendeletet, hogy közintézményekben maximum 18 fok lehet.

A rendőrök azonban még rosszabbul járnak, ez derül ki egy levélből, amit a Zsaruellátó Facebook-oldalán osztottak meg.

A levél szerint csak Megyei Rendőr-főkapitányságtól érkező engedéllyel lehet fűteni az épületekben,

egyénileg behozott hősugárzók bekapcsolása is tiltott.

A levél tartalmát itt olvashatja:

„Tisztelt Munkatársak!

A ma reggeli egyeztetőn Kapitányságvezető Úr által elmondottak alapján a fűtés beindítására csak és kizárólag az MRFK-ról (Megyei Rendőr-főkapitányság) érkező utasítás, ill. engedély alapján kerülhet sor, önállóan nem lehet a fűtést elindítani az épületekben, emiatt tehát a gondnokokat senki ne keresse.

Ugyancsak Kapitány Úr közlését tolmácsolva az irodákba egyénileg behozott hősugárzók bekapcsolása és működtetése szintén nem engedélyezett.

A hideg elleni védekezés a megfelelő öltözködési mód megválasztásával és a rendszeres munkaközi szünetekben végzett mozgással biztosítandó.

Kérem a fentiek tudomásul vételét és betartását!”

Valódi Hírek