Észak-Korea egyre aktívabban vesz részt az orosz-ukrán háborúban: Kim Dzsongun és Szergej Sojgu több dologban is megállapodott.
Kim Dzsongun az orosz Biztonsági Tanács titkárával, Szergej Sojguvval találkozott Phenjanban kedden.
Kölcsönös védelmi szerződést kötött Oroszország és Észak-Korea
Tavaly augusztusban derült ki, hogy a kurszki területen, amelynek egy részét az ukránoknak sikerült elfoglalnia, észak-koreai katonák voltak bevetésen. A számuk akkor nagyjából tízezer fő lehetett.
A hadművelet során
az észak-koreai hadsereg hatalmas veszteségeket szenvedett akkor.
A katonák nem voltak megfelelően kiképezve, illetve nem tudtak alkalmazkodni a számukra ismeretlen hideghez. A híradások szerint kimentek a nyílt terepre, megint csak a kiképzésük hiányosságai miatt, így lelőtték őket.
Észak-Korea 5 ezer építőmunkást is küld a háborúba
A KCNA észak-koreai hírügynökség szerdán azt írta a portfolio.hu szerint, hogy a két fél megbeszélése a Kurszk-régió újjáépítésében való együttműködésről, valamint egy, az elesett észak-koreai katonák „hőstetteinek” emlékére felállított emlékmű felhúzásáról szóltak.
A tervek szerint 5 ezer észak-koreai építőmunkás fog a területen dolgozni.