Félelmetes dolgot tett egy magyar fiatal a TikTok-nézettségért: A rendőrség is lépett az ügyben

Rendőrök csaptak le rá az otthonában.

A szekszárdi fiatal, B. Sz.

félholtnak tettette magát a TikTok-nézettségért,

rendőrök csaptak le rá az otthonában. Több tartalomgyártó arról beszélt a felülete, hogy egy több tízezer követővel rendelkező fiatalember egy kihívás teljesítése során súlyos sérüléseket szenvedett. Az esetet a Szekszárdi Rendőrkapitányság vizsgálta, de kiderült, hogy a történetet kitalálták – írta a blikk.hu.

Több százezer megtekintésért a fiatal eljátszotta, hogy megverték és súlyos állapotban van

Az eset azért is kapott kiemelt figyelmet, mert több tragédia történt már a platformon megjelenő kihívások miatt. Legutóbb – mindössze pár hete – élő közvetítés során felgyújtotta magát egy kétgyermekes édesanya, aki három héttel később meghalt a kórházban.

A TikTok nézőit átverő szekszárdi fiatal egy olyan kihívásban vett részt, amely során be kellett csöngetnie egy véletlenszerűen kiválasztott lakásba az éjszaka közepén. A 20 éves fiatal ezt a maga „harsány módján” meg is tette, ám az események elfajultak. Az előadott történet szerint a lakók úgy megverték, hogy kórházba került, belső vérzése volt, és azonnal meg kellett műteni. Az ismerőse állítólag az utcán talált rá vérben fekve.

„Srácok, légyszi egy tévének se küldjétek kérlek, ez nem a mi hibánk”

– mondták később a felvételen.

Egy fiatal nőt is bevontak a további hazudozásba

Aztán élő adásban telefonon keresztül megszólaltatták a fiatal állítólagos párját is, aki folytatta a rémisztő történetet:

„Bent vagyunk a kórházban, nem nagyon mondanak semmit az orvosok, de nagyon nagy gáz van. Lehet, hogy belső vérzése van, nagyon durván megverték. Légyszi, erről ne beszéljetek senkinek, mert ez nem műsor”

– mondta a fiatal nő a könnyeivel küszködve.

Másnap reggel újabb videó jelent meg a csatornán, amiben B. Sz. már az otthonából jelentkezett be. A fején kötést viselt, az arcán lila foltok éktelenkedtek, és vontatottan beszélt.

„Elnézést, csak így tudok bejelentkezni. A fájdalomcsillapítók miatt nem nagyon van kedvem kimozdulni az ágyból. Hazaengedtek a kórházból, olyan nagy sérülésem nincs. Azt hitték sokan, hogy belső vérzésem van, de hála Istennek, nincs”

– jelentette ki.

A szereplők célja a nézettség növelése volt

A portál utánajárt: az egész

egy hatalmas színjáték volt, amit a szereplők előre felépítettek.

A céljuk egyértelműen az volt, hogy felhívják magukra a figyelmet. B. Sz. legfrissebb videóját néhány óra alatt már majdnem 600 ezren látták.

„A sértettként megnevezett, Szekszárdon élő fiatalembert személyesen keresték fel tegnap délután a Szekszárdi Rendőrkapitányság járőrei. A férfin semmilyen sérülés nincs. Elmondta, bántalmazás nem történt, az egészet ő találta ki, hogy a nézettséget és a követők számát gyarapítsa”

– válaszolta a portál megkeresésére szerdán Debreceniné Farkas Edit alezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Etikailag és emberileg aggályos de jogilag nem büntethető

Bár a magát élő adásban felgyújtó Farkas Ilona felbujtóját öngyilkosságban közreműködés miatt letartóztatták, az újabb esetnek semmilyen jogi következménye nem lehet.

„Etikailag, emberileg nagyon aggályos, de jogilag egyáltalán nem büntethető és büntetendő. A társadalom felelősségérzetét kellene fejleszteni, hogy az emberek ne dőljenek be bárminek. Ez egy „médiahack”, amivel nem lehet mit kezdeni”

– nyilatkozta a portálnak dr. Biczó László ügyvéd, egykori büntetőbíró. Hozzátette:

„A közösségi média világa lehetőséget biztosít az álhírek terjedésének, ezért is hasznos felhívni rá a figyelmet. A nyomozóknak pedig többek között az a feladatuk, hogy akár az ilyen esetekre is ugorjanak.”

A szekszárdi hazudozó fiatal felháborító akciójának jogi következménye nem lett.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó:

Hatalmas pert kapott a nyakába a TikTok két tinédzser halála miatt

TikTok videók készítése miatt lőtte le lányát egy apa: Évente ezer nő válik „becsületgyilkosság” áldozatává

Valódi Hírek