A rendőrség gyorsan intézkedett.
Hétfőn Solymáron próbált meg bankot rabolni, de kudarcba fulladt a kísérlete, miután riasztották a rendőrséget: kedden elfogták a bankrablót – szúrta ki a MagNet Bank közleményét az index.hu.
Az elkövetőt még kedd délután elfogták a hatóságok
Beszámoltunk arról, hogy rablás kísérlete miatt nyomoztak a MagNet Magyar Közösségi Bank solymári fiókjánál.
Hétfőn délelőtt 10 óra körül nagyszámú rendőr vonult ki a solymári Mátyás király és Várhegy utca sarkához. A rendőrség lezárta az ott található – és a bank honlapja szerint „technikai okokból” zárva tartó – bankfiók előtti területet.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya megerősítette, hogy
rablás kísérlete miatt folyt nyomozás.
Nem kellett sokat várni: kedden elkapták a tettest, aki június 16-án Solymáron megpróbálta kirabolni a MagNet Bank egyik fiókját. A pénzintézet közleménye szerint a hatóságok még kedd délután elfogták az elkövetőt.
Nem ez az első eset, hogy a Pest megyei település egyik bankfiókja rablás célpontjává válik. Korábban volt, aki parókában próbálta meg kifosztani a pénzintézetet, míg egy másik elkövető már fegyverrel a kezében igyekezett zsákmányhoz jutni.
Kapcsolódó: