Rendkívüli: Szijjártó Péter elrendelte a teheráni nagykövetség kiürítését (+videó)

Valamennyi diplomatát és családtagjait is arra utasította, hagyják el Iránt.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy hat magyar állampolgárt evakuáltak Iránból

A kormány alapos tervezést követően

hat magyar állampolgárt evakuált Iránból,

illetve ezzel párhuzamosan a biztonsági körülmények javulásáig felfüggesztette a teheráni nagykövetség helyi működését

– jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Azerbajdzsán irányába szervezték meg a kimenekítéseket

A miniszter arról számolt be, hogy a Közel-Keleten egyre súlyosabbak a harcok, emiatt több, Iránban élő magyar állampolgár is kimenekítésre kérte a kormányt.

„Ez egy bonyolult és alapos tervezést igénylő művelet volt, hiszen Iránban súlyos rakéta- és bombatámadások zajlanak, az ország légtere zárva van, nagyon sokan hagyják el Teheránt, a közlekedési körülmények sem igazán ideálisak. Ezért komoly előkészítési munkákat követően a tegnapi nap folyamán szárazföldön személygépkocsikkal Azerbajdzsán irányába szerveztük meg az evakuációt kérő magyar állampolgárok kimenekítését Iránból”

– tudatta.

A hajnali órákban, tizenkét órás határon történő várakozást követően hat magyar állampolgárt tudtak átvinni Azerbajdzsánba, akiket az iráni–azerbajdzsáni határ oldalán a bakui magyar nagykövetség munkatársai vártak, és most már meg is érkeztek Bakuba, onnan a hazaszállításukat is szervezik – közölte.

„Mivel minden, evakuációt kérő magyar állampolgárt el tudtunk juttatni Azerbajdzsánba, ezért úgy döntöttem, hogy a teheráni nagykövetségünkön dolgozó valamennyi diplomatát és családtagjait is arra utasítottam, hogy hagyják el Iránt, így

a nagykövetség munkatársai és családtagjai, összesen tizenöten, köztük gyermekek is, szintén átmentek Azerbajdzsánba,

így a teheráni nagykövetség munkáját a biztonsági körülmények javulásáig, átmenetileg onnan fogják ellátni. Muszáj volt ezt a döntést meghoznom az ott dolgozók és családtagjaik, köztük gyerekek, életének megvédése érdekében”

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Videó:

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek