Dobrev szerint máris kiderült, hogy Orbán megszorításait az emberek fizetik meg

A „családbarát” Orbán-kormány a magyar családokat sarcolja.

Dobrev Klára Facebook-oldalán reagált az Orbán-kormány napokban bejelentett megszorító intézkedéseivel kapcsolatban. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője bejegyzésében kiemelte, ha az Orbán-kormány valóban családbarát politikát folytatna, akkor most a magyar családoknak adna, és nem elvenne tőlük a bevezetett megszorításokkal. A Demokratikus Koalíció pénteken megoldási javaslatokat is megfogalmazott, amikkel könnyebbé tennék az embereknek a válságból való kilábalást.

Dobrev Klára legújabb bejegyzésében így ír:

„Két nap sem kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjon, Orbán megszorításait a magyar családok fizetik meg.

Az egyik fapados légitársaság máris áremelést jelentett be és semmi kétségem afelől, hogy hamarosan a többi különadóval sújtott cég, bank vagy biztosító is ugyanígy fog tenni.

Ez az elhibázott gazdaságpolitika és az orbáni megszorítások rideg valósága.

Csakhogy emiatt is a magyar emberek fognak ártatlanul bűnhődni, az a sokszázezer szétszakított család, ahol a hozzátartozók külföldön dolgoznak.”

(Dobrev Klára/Facebook)

Kapcsolódó:

A DK átfogó javaslatcsomagot nyújt be a brutális infláció megfékezésére (+videó)

https://nyugatifeny.hu/2022/05/27/kozgazdasz-biztos-hogy-velunk-fizettetik-meg-a-nagy-cegek-a-kulonadot

Valódi Hírek