Ukrán védelmi miniszter: Ostrom alá vették Kijevet az orosz csapatok

Elérték a fővárost.

Az orosz haderő betört Kijevbe, Ukrajna fővárosába.

Ezt az ukrajnai védelmi minisztérium közölte. Elsőként a város északi részén lévő Obolony nevű, lakótelepi negyedben tűntek fel orosz páncélosok, a panelházak között haladva.

Közben Amerika aggodalmát fejezte ki, hogy Kijev napokon belül eleshet. Az amerikai hírszerzők eredetileg is azt feltételezték, hogy a támadás megindulását követő egy-négy napon belül az ukrán főváros az oroszok kezébe kerül – írja a CNN.

A hírszerzés továbbra is arra számít, hogy ez így fog történni, annak ellenére, hogy az ukránok a korábbi feltételezésekhez képest lényegesen keményebb ellenállást tanúsítanak. A nyugati hírszerzőknek az a véleményük, hogy az oroszok célja a kijevi kormány megdöntése és egy oroszbarát bábkormány hatalomra segítése.

Azt azonban

még nem tudják, hogy Vlagyimir Putyin meg akar-e tartani bizonyos ukrán területeket a harcok elültével.

Az amerikai politikusok között már az is felmerült, hogy az ukrán hadsereg vereségét követően jó ötlet volna az oroszokkal szemben kialakuló, földalatti ukrán ellenállást, illetve partizánmozgalmat fegyverekkel támogatni.

A támadásról számos felvételt osztottak meg a közösségi média felületein.

(via CNN, 444, hvg)

(Címlapfotó: Genya Savilov/AFP)

Valódi Hírek