Gyurcsány Ferenc: Ezentúl mindenben azt tesszük, amit a közös jelölt kér, mert ő a kapitány

Ehhez tartja magát a DK elnöke.

Bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán kedden Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke ebben leszögezi, hogy mindenben a közös jelölt, Márki-Zay Péter mellett áll az összefogott ellenzék, és azt teszik, amit kér:

Az ellenzék győzelmét kívánjuk a hazának. Azt, hogy Márki-Zay Péter legyen a miniszterelnök.

A választási kampány a politika izgalmas sűrítménye. Sikeréhez több minden kell. Egyebek mellett fegyelem. A miniszterelnök-jelölt vezet bennünket. Egyeztetés van, nyilvános vita nincs. Mert a küzdelem végső szakaszában nem beszélgetünk, nem értelmezünk, hanem harcolunk.

Szerintünk ez fontos szabály.

Péter mondatai, nyilvános szereplései képviselnek bennünket. Ehhez alkalmazkodunk mi is. Én is.

Megállapodtunk, hogy vigyázunk egymásra, megállapodtunk, hogy a DK, ahogy a többi párt is, elsősorban egyéni jelöltjeink segítésére koncentrál.

Ezen túl azt tesszük, úgy és akkor, amikor azt ő, a közös jelölt ezt kéri.

Mert ő a kapitány.

Mi ehhez tartjuk magunkat.

Valódi Hírek