Kunetz Zsombor parádésan kiosztotta az agykutatásról okoskodó Kövér Lászlót

Kövér szerint az agyat hamarosan neurotechnológiai eszközökkel is lehet irányítani.

Beszámoltunk arról, hogy Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülésén tartott megnyitó beszédében azt mondta: attól tart, hogy az emberi gondolkodást — amit eddig csak kívülről, ideológiákkal tudtak befolyásolni — hamarosan neurotechnológiai eszközökkel is befolyásolják majd.

A házelnök úgy fogalmazott:

„idáig az emberi agyműködését alapvetően csak ideológiai módszerekkel, azaz a koponyán kívülről lehetett befolyásolni, mostanra azonban egy olyan korszak küszöbére érkezett az emberiség, amikor az agykutatás és a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy

az emberi agy és gondolkodás működése neurotechnológiai eszközökkel, koponyán belülről is mások által befolyásolható, módosítható és irányítható legyen”.

Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő Facebook-oldalán reagált Kövér képtelenségére:

„Amikor a kormány, vagy annak felkent képviselője a tudományt támadja, akkor tulajdonképpen indirekt módon, de az oltásellenességre is ráerősít.

Eddig másképpen, például az oltások felvételének regisztrációjához kötésével bizonyította a kormány az oltásellenességét.

Eddig!

Most chippes szintet léptek.

A 444. hu szúrta ki, hogy Kövér László az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) a következő expozéval futott neki a tudomány világának:

“Elmondta, idáig az emberi agyműködését alapvetően csak ideológiai módszerekkel, azaz a koponyán kívülről lehetett befolyásolni, mostanra azonban egy olyan korszak küszöbére érkezett az emberiség, amikor az agykutatás és a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy az emberi agy és gondolkodás működése neurotechnológiai eszközökkel, koponyán belülről is mások által befolyásolható, módosítható és irányítható legyen. A házelnök véleménye szerint a tudomány vívmányai mindig lenyűgözőek, de szabályozás hiányában sokszor életveszélyesek.”– via 444. hu

Ezzel szemben az tény, hogy a tudomány kereteit olyan szigorú szabályok alkotják, amelyek amennyiben azok a kormány tevékenységére vonatkoznának, akkor a kormánynak oly szinten kellene transzparensen működnie, hogy a kormányüléseken felszolgált pogácsák árán kívül, azok összetevőit is átláthatóan ismertetni kellene.

Ugye jelenleg a járványadatok jelentős részét sem ismerhetjük meg.

A kövéri mondatok bár nem magát a járványkezelést, hanem az annál nagyobb egységet, magát a tudományt támadják, annak működésének ismerete nélkül.

És én tényleg kívánom, hogy a kövéri állítások közelében legyünk, hiszen ez

lehetőseget fog nyújtani Kövér Lászlónak is egy intelligensebb, okosabb létre is.

Tehát Laci ez sokkal inkább lehetőség számodra, örülj neki!”

Valódi Hírek