Kunhalmi is beszállt: Szószegőnek tartjuk Márki-Zayt, ha nem lép vissza Karácsony javára

Rátett egy lapáttal az „összefogásra”.

Nehéz már követni azt a tragikomédiát, amelyet az ellenzéki előválasztás második fordulójába jutott két férfi játszik, miközben a győztes nő járja az országot és egyedüliként a jelöltek közül dolgozik és kampányol.

A legfrissebb fejlemény, hogy két friss kutatás (a Medián és a Závecz) is Karácsony Gergely harmadik helyét mérte Márki-Zay Péter mögött, Dobrev Klára elsőbbsége mellett.

Karácsony a szerda 14:00 órakor megtartott sajtótájékoztatóján ennek ellenére kijelentette: nem fog visszalépni Márki-Zay javára, helyette tőle várja ugyanezt.

Márki-Zay reakciója sem váratott sokat magára: a hódmezővásárhelyi polgármester élő videójában kijelentette: a friss számok alapján Karácsonynak minimális esélye sincs, hogy legyőzze Orbán Viktort.

Márki-Zay azt is elmondta:

„Ha Karácsony eltökélt abban, hogy az eddigi megállapodásaikkal ellentétben hárman induljanak mégis a versenyben, a jelen közvélemény-kutatási adatok alapján ennek is bátran elé tud állni.”

Erre reagált az ATV Híradójának az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, aki kijelentette:

„Márki-Zay Péter többször elmondta a nyilvánosság előtt, hogy vissza fog lépni. Ha ezt nem teszi meg, akkor szószegőnek tartjuk.”

Itt tartunk szerda délután — az előválasztás második fordulóját október 10. és 16. között tartják.

Valódi Hírek