Videóval: Bencsik Andrásék megmagyarázták, miért van szükség újabb „Békemenetre” október 23-án

Nem akarják hagyni, hogy bárkit is elbizonytalanítson a „zajos ellenzéki propagandakampány”.

Korábban mi is beszámoltunk róla, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) bejelentette, október 23-án ismét lesz úgynevezett “Békemenet” Budapesten.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke egy hétfő esti sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az újabb Békemenetet több indok miatt is szükségesnek látják – szúrta ki a 444.hu.

Egyrészt amiatt, hogy üzenetet közvetítsenek a „hazánkban lébecoló ellenzékieknek”, a másik üzenet pedig a brüsszeli bürokratáknak fog szólni.

Így Csizmadia szerint Brüsszelnek többek közt azt szeretnék megüzenni, hogy nem hagyják a magyar szuverenitást és a magyar demokráciát, illetve azt is, hogy a saját hazájában mindenki élhesse úgy az életét, ahogy szeretné.

A CÖF-elnök szerint

„a Békemenet azt fogja jellemezni, hogy nagyon sokan vagyunk, és egyre többen leszünk.”

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője elmondta, ő három okot lát arra, miért van most szükség egy újabb Békemenetre:

„Az első ok az, hogy az az elképesztően agresszív és zajos ellenzéki propagandakampány, ami zajlik a szemünk előtt az nem szabad, hogy bármelyikünket is elbizonytalanítson.

Szükség van arra, hogy egymásnak erőt adjunk, és egy úttal erőt is nyerjünk”

– mondta Bencsik.

A második ok a főszerkesztő szerint a kereszténység védelme, míg a harmadik ok az, hogy egy „veszedelmes politikai bűnöző, Gyurcsány Ferenc akar visszatérni”.

A teljes videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek