Totális agyrém: A Bibliát is csak lefóliázva lehetne árulni a melegellenes törvény szerint

Ezt nem nagyon gondolták át.

„A végrehajtási rendelet számunkra teljesen értelmezhetetlen, mint ahogy a „megjelenítés” kifejezés is, hiszen ami van, amit ábrázolnak, az »meg van jelenítve«” — mondta Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a Népszavának pénteken.

Az egyesület kérdésekkel fordult a döntéshozókhoz, hogy

jelöljék ki

azokat a könyveket, amelyek „öncélú sze×ualitást”, homosze×ualitást, vagy a születési nemtől való eltérést jelenítenek meg, vagy népszerűsítenek — mondta Gál a lapnak.

A törvényből ugyanis nem egyértelmű, hogy melyik alkotásokat kell a jövőben lefóliázva árusítani, melyek kerülnek tiltólistára, ha a könyvesbolt túl közel van egy templomhoz, vagy iskolához.

Az elnök elmondta: az MKKE csütörtökön többórás ülésen próbálta értelmezni a törvény végrehajtási rendeletét.

„A végrehajtási rendelet számunkra teljesen értelmezhetetlen, mint ahogy a „megjelenítés” kifejezés is, hiszen ami van, amit ábrázolnak, az »meg van jelenítve«”

— mondta Gál Katalin, hozzátéve, hogy ha szigorúan értelmezik, akkor ezentúl a Bibliát is csak lefóliázva lehetne árulni, hiszen abban is vannak a sze×ualitást, sőt a homosze×ualitást is megjelenítő részek.

Kapcsolódó cikkünk:

Kijött a gyalázatos rendelet: Itt vannak a melegellenes törvény részletei

 

Valódi Hírek