Az EMMI úgy tudja, „baloldali slágertéma”, hogy több ezer tanár hiányzik az oktatási rendszerből

Az EMMI szerint a pedagógusok létszáma évtizedek óta változatlan.

Beszámoltunk róla, hogy a közszféra állásportálján közzétett adatok szerint csaknem három és félezer általános és középiskolai pedagógusállásra, és közel ezer óvónői státuszra lehet jelentkezni.

A közigallas.hu adatai alapján Budapesten a legnagyobb a tanárhiány, legalább 454 tanári szakos állást hirdetnek jelenleg. Pest megyében több mint 350 tanárt keresnek, emellett 150 tanítói állás is betöltésre vár.

A Belügyminisztérium hivatalos álláskereső portálján, illetve más online felületeken pedig az látszik, hogy 20 nappal a tanévkezdés előtt szaktanárt, óraadót, utazótanárt is egyaránt keresnek.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke ugyanakkor néhány napja a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról beszélt, habár az „ellenzéki sajtóban előszeretettel emlegetik a tanárhiányt”, példaként azt hozta:

hiába írják le az üres álláshelyekre hivatkozva, hogy szerintük kétezernél is több helyen hiányzik a kémiatanár, ez az adat nem fedi a valóságot,

mivel egyszerűen nem kell minden iskolába külön kémiatanár”.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter ugyanakkor az atv.hu-nak elmondta, ők arra számítanak, hogy egyre nehezebb lesz betölteni a nyugdíjba vonuló és pályaelhagyó tanárok miatt megüresedő állásokat.

„Ami a leginkább hiányterület, az úgy tűnik, hogy a természettudományokhoz köthető, illetve az informatikához, talán kevésbé még egyelőre a humán tárgyakhoz, de óvodapedagógusból és tanítóból is, az előző évek tapasztalatai alapján, egyre fenyegetőbb a helyzet”

– fogalmazott az elnök.

Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint, mivel a gyerekek nem maradhatnak ellátatlanul az iskolákban, ezért a következő tanévben is rengeteg tanár lesz kénytelen a helyettesítésre.

„Magyarországon nagyon speciális a helyzet, csak Oroszországban tanítanak, dolgoznak többet a pedagógusok”

– mondta Szabó.

A tanárhiánnyal kapcsolatban az ATV Híradó megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, ahonnan az a válasz érkezett,

„A tanárhiány kérdésköre minden nyáron a baloldali média slágertémái közé tartozik”.

Szerintük ugyanis a tanárok létszáma egy évtizede 165-170 ezer között alakul annak ellenére, hogy a tanulólétszám csökkent ebben az időszakban.

(atv.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/08/11/tanarhiany-konyorogniuk-kell-az-igazgatoknak-hogy-az-iskolajukba-is-jojjenek-utazo-pedagogusok

Valódi Hírek