Több ezer tanár és óvónő hiányzik a rendszerből — Országos szinten hatalmas probléma a tanárhiány

A gazdagabb és szegényebb térségekben egyaránt probléma a tanárhiány.

Csaknem három és félezer általános és középiskolai pedagógusállásra, és közel ezer óvónői státuszra lehet jelentkezni a közszféra állásportálján – írja a Népszava csütörtök reggel.

A lap azt írja, a közigallas.hu adatai alapján Budapesten a legnagyobb a tanárhiány, legalább

454 tanári szakos állást hirdetnek jelenleg.

Pest megyében több mint 350 tanárt keresnek, emellett 150 tanítói állás is betöltésre vár.

A legtöbb borsodi intézmény is tanárhiánnyal küzd, az már sokkal inkább, hogy a gazdaságilag erősebb megyék közül Győr-Moson-Sopronban és Fejérben is kiugróan magas a betöltetlen álláshelyek száma: csaknem hatszor annyi pedagógust keresnek, mint Békésben.

A Népszava szerint a legkeresettebb a matematikatanár számít:

országosan hivatalosan 472 álláshely vár betöltésre

– a legtöbb Pest megyében, Borsodban, Fejérben és Komárom-Esztergomban.

Második helyen az angol nyelv áll 253 állásajánlattal –, éppen csak megelőzve – 225 – a testnevelést. A természettudományi tárgyakat oktatókat mindenhol keresik,

  • fizikatanári állást 209,
  • kémiát 143,
  • biológiát 119,
  • földrajzot 107 helyen alkalmaznának azonnal.

A humán tárgyak közül a magyar nyelv és irodalom tanárokat 128 pozíció várja, a történelmet oktatókat 107. Komoly hiány látszik a készségtárgyaknál is: 174 vizuális kultúra (azaz rajz), 151 ének-zene és 9 technikai tanári állást is hirdetnek jelenleg. (Teljes lista a Népszava cikkében.)

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Gosztonyi Gábor a lapnak elmondta, a tanárhiány már nemcsak a hátrányosabb helyzetű térségekben, hanem például az észak-nyugat magyarországi régióban is egy nagyobb problémát jelent.

A PSZ alelnök szerint emellett az utánpótlás is kevés, így például

a pedagógusképzés egyik fellegvárának számító Szegedi Tudományegyetemen idén mintegy negyven pedagógushallgató végzett.

A szakszervezet szerint mihamarabb tartós béremelésre, a munkaterhek rendezésére, valamint stabil életpályára lenne szükség.

Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke egy, a hétvégén adott interjújában arról beszélt, úgy érzik, a kormány visszaél a pedagógusok hivatástudatával, türelmével,

már nagyon a végét járja a pedagógustársadalom, és — mint fogalmazott — “csak egy szikra kell”.

Szabó elmondta, habár Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár nyári ellenzéki “slágertémának” nevezte a tanárhiányt, a kormány a KRÉTA-rendszerben pontosan látja a valós helyzetet, ezért szerinte “jó lenne nem eljutni oda, hogy az élet bizonyítsa be, kinek van igaza”.

A PSZ-elnök szerint habár a pedagógusok és a szakszervezetek évek óta kongatják a vészharangot –, így például a 2016-os esernyős tüntetés is komoly társadalmi üzenet volt — következmények viszont azért nincsenek, mert a tanárok “hivatástudata mindent felülír”, és szerinte ezt használja ki, erre játszik a kormány.

(Népszava nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/07/21/bejelentettek-a-tanarok-csatlakoznak-az-egeszsegugyi-dolgozok-gigatuntetesehez-julius-31-en

Valódi Hírek