„Gratulált” Kásleréknek a DK, amiért már az Uzsoki utcai kórházban is szünetel a sürgősségi ellátás

Szép munka.

Beszámoltunk róla, hogy augusztus 4-én, szerda délután 18 órakor augusztus 30-ig leállt az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztálya Budapesten, miután a vállalkozó orvosok felmondásával jelentős orvoshiány alakult ki – derült ki Dr. Tóth Ferenc orvosigazgató kollégáinak írt belső körleveléből.

Varga Zoltán, a DK frakciószóvivője és a Népjóléti Bizottság tagja ezzel kapcsolatban péntek délelőtt adott ki közleményt, amelyben azt írja,

gratulálnak Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének, amiért már az Uzsoki utcai kórházban is szünetel a sürgősségi ellátás

„A Demokratikus Koalíció szerint siralmas, hogy Orbánék tíz éve alatt, tragikus intézkedések sorozata után olyan mértékű orvoshiány van az országban, hogy teljes osztályok működése kerül veszélybe.

Az egészségügyi jogállásról szóló törvény volt nagyjából az utolsó szög a koporsóban, innentől fogva csak a szerencséjében bízhat az, aki ellátásra szorul.

Ez pedig nem az orvosok, hanem a kormány hibája, amit mi, európai magyarok fogunk helyrehozni 2022 után, mikor 9000 új ápolót, 3000 új orvost és 500 új háziorvost állítunk munkába”

– írta Varga Zoltán.

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/08/06/lantos-gabriella-remalmomban-sem-gondoltam-hogy-osszeomolhat-az-ellatas-egy-centrumkorhaz-surgossegijen

Valódi Hírek