Förtelmes ok miatt rúghatták ki Orbán csinovnyikját az evangélikus gimnázium tanárai közül

Sajnos a legrosszabbra kell gondolni.

Ahogy arról nemrég mi is beszámoltunk, a kormány arra készül, hogy megváltoztatja a tanárképzés úgynevezett képzési kimeneti követelményeit (kkk). A változtatáshoz pedig Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere egy felügyelőt is delegált

Takaró Mihály személyében, aki eddig azért felelt, hogy a 2020-ban bevezetett NAT-ban jobban tükröződjön a “hazafias szemlélet”.

Az irodalomtörténész többször kiverte már a biztosítékot az olyan nyilatkozataival, amelyekben Kertész Imre magyarságát megkérdőjelezte, vagy Spiró Györgyöt embernek nehezen nevezhetőnek titulálta.

Bizonyos hírek arról szólnak azonban, hogy több is van a számláján a zsidózásnál és Horthy iránti rajongásnál. Takarót ugyanis a Wiki-oldala szerint 2004-ig a budapesti Lónyay utcai Református Gimnáziumban egyetemi gyakorlatvezető tanárként dolgozott, ezután fél évtizedet a Fasori Evangélikus Gimnáziumban tanított. Utóbbi iskolából nem ismert okokból, hirtelen távolították el.

Vásárhelyi Mária szociológus hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán, hogy néhányan talán többet is tudnak az ügyről, csak nem beszélnek:

„Tényleg nincs a Fasori Evangélikus Gimnázium tanárai, tanulói és szülői közösségei vagy az Evangélikus Egyház vezetői között egy, egyetlenegy ember sem, aki elmondaná, hogy

miért távolították el Takaró Mihályt statáriálisan a Gimnázium tanárai közül?!

Nem, nem azért mert rasszista, mert antiszemita, mert felkészületlen és ostoba! Tudjuk a „Nyugat egy zsidó lapocska”, „Kertész Imre nem magyar író”, „Esterházy kultúraromboló”, „Spiró György pedig nem is ember”.

Az ilyesmi – úgy tűnik – ma már nem ok arra, hogy egy egyházi iskolából kirúgjanak egy tanárt.

De a tanárok, az érintett szülők és diákok

pontosan tudják, hogy mi volt a valódi oka.

És minden érintett szótlanul asszisztál ahhoz, hogy a kormány erre az emberre bízza a magyar diákok „ideológiai” oktatását vagyis a felnövekvő generációk agyának kilúgozását.

Pedig hát a gyermekeinkről, unokáinkról van szó! Ha ez nem fontos, akkor mi a fontos?!

Magyarország tényleg csak VOLT, nem lesz.”

Valódi Hírek