Szívszorító: 5 és fél éves kisfiú hívta fel a mentőket, hogy az anyukája a földön fekszik és rosszul van

Talpraesett gyerek.

A Magyar Rendőrség Facebook-oldalán tették közzé azt a szívszorító felvételt, amelyen az hallható, hogy egy öt és féléves kisfiú értesítette a mentőket, miután édesanyja eszméletét veszítette.

Az ötéves Noel a mentőknek elmondta, édesanyja elájult és a földön fekszik, de életben van, mert lélegzik. A kisfiú azt is pontosan elmondta, hol lakik, hogy hívják és hány éves.

Majd amikor kiderült, hogy édesanyján kívül nem tartózkodik más felnőtt a házban, a hívásfogadó diszpécser azt kérdezte tőle, hogy van-e a szomszédban valaki, akitől segítséget kérhetne, a kisfiú erre rögtön úgy válaszolt, hogy nem mehet ki egyedül az utcára.

A beszélgetés közben a kisfiú többször is szólongatta az édesanyját, a vonal túloldalán lévő operátort pedig arra is megkérte, hogy ne szakítsa meg a vonalat, amíg nem érkeznek meg a mentők.

A történet végül boldog véget ért, az édesanya ugyanis még a mentők kiérkezése előtt visszanyerte az eszméletét.

A felvételt itt tudod meghallgatni:

Valódi Hírek