Kiderült: Náci karlendítéssel is vádolják a Münchenben letartóztatott magyar szurkolókat

Jó hírünk a nagyvilágban.

Beszámoltunk róla, hogy a múlt szerdai müncheni német-magyar meccs után 18 magyart vettek őrizetbe a német rendőrök. A letartóztatások tényét később Szijjártó Péter is megerősítette.

A külgazdasági és külügyminiszter június 24-én azt közölte, hogy 10 főt már kiengedtek, 8 fő esetében még zajlik a jegyzőkönyv felvétele. Arról ugyanakkor nem számolt be, hogy pontosan mivel vádolják a letartóztatott magyar szurkolókat.

A 444.hu most a müncheni ügyészségtől megtudta,

összesen öt magyar ellen emeltek vádat alkotmányellenes szervezetek szimbólumainak használata miatt.

A legsúlyosabb helyzetben ugyanakkor az a férfi van, akit – az érintettek közül egyetlenként – jelenleg is fogva tartanak Münchenben.

A német ügyészség szerint a „különösen súlyos” bűncselekménnyel vádolt férfi a vád szerint palackkal dobott meg egy rendőrt az Allianz Arenában, ami miatt garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják. Illetve marihuánát is találtak nála.

A stadionban letartoztatott szurkolók közül hármat

náci karlendítés miatt vettek őrizetbe.

Egyikükön pedig egy úgynevezett, a német nemzetszocialista párt katonai szervezetének (SS) szimbóluma, a szárnyas odal-rúna tetoválás is látható volt.

Az ötödik szurkolót nem a stadionban, hanem a városban tartóztatták le a náci karlendítés miatt.

Az ötből négyüket őrizetbe vették, majd elengedték, az ötödik náculó ellen körözést adtak ki. Egy további marihuánabirtoklót a városban kaptak el egészen minimális mennyiségű, fél gramm fűvel, őt hamar kiengedték.

1000 eurós biztosíték fejében szabadulhatott az a két szurkoló, akik a városban inzultáltak egy rendőrt – írja a 444.hu.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek