Borul a bili: Kiderült, miért mondott fel a lélegeztetőgépeken óriásit kaszáló cég könyvvizsgálója

Egyre kuszább az ügy.

A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben felfüggesztette egy, a tavalyi lélegeztetőgép-beszerzésben erősen érintett cég, az OTT-One Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését — a hírről mi is beszámoltunk.

Az OTT-ONE Nyrt. részvényeinek tőzsdei forgalmát azért függesztették most fel, mert a cég könyvvizsgálója bejelentette, hogy a könyvvizsgálatra vonatkozó szerződését rendkívüli felmondással felmondja, ezáltal pedig az MNB szerint veszélybe került az, hogy a cégnek az április 30-i határidőre elfogadott mérlege legyen.

A 24.hu pénteken arról írt, hogy a cég könyvvizsgálója, Gyapjas István

súlyos szabálytalanságok miatt mondott fel.

Gyapjas a titoktartási nyilatkozatára hivatkozva megtagadta a válaszadást, ami a lap szerint azért is érdekes, mert az MNB a cég tőzsdei kereskedését felfüggesztő határozatában arra hivatkozott, hogy a cég nem közölte, hogy pontosan miért mondott fel a könyvvizsgálója.

Az okokat most az OTT-One maga tette közzé: tájékoztatásuk szerint a könyvelő csalás gyanúját észlelte, ellentmondó bizonylatokra bukkant, ezért

nem vállalta a felelősséget a mérleg hitelességéért.

A közleményben Gyapjast is idézik, aki úgy fogalmazott:

„valószínűsíthető, hogy a csalás esete nem elszigetelt jelenség”.

Az OTT-One hozzátette, hogy a cég egyébként ebben nem ért egyet a könyvvizsgálóval, és szerintük Gyapjas jogellenesen lépett vissza.

Az OTT-One Nyrt. az egyik olyan cég, amelyik hatalmas hasznot (összesen 12 milliárd forint közpénzt) húzott a tavaly tavaszi lélegeztetőgép-vásárlásból.

Mint ismeretes, a magyar kormány akkor 16.000 darab lélegeztetőgépet vásárolt, amelyek nagy részéről később kiderült, hogy használhatatlan.

A fölösleges gépek egy részét a külügy megpróbálta eladni tavaly, de senkinek sem kellett.

A napokban mi is beszámoltunk arról, hogy kiderült: a gépek tárolása jelenleg havi 90 millió forintjába kerül az adófizetőknek, a cég pedig, amelynek a telephelyét az állam a raktározásra bérli, Rogán Antalhoz köthető.

 

Valódi Hírek