Kiderült, miért borult magyar színekbe a dubaji felhőharcoló, amikor Várkonyi Andreáék ott jártak

Ünnepi gesztus volt.

Március 15-én a magyar nemzeti ünnep alkalmából néhány perc erejéig piros-fehér-zöld színekbe borult a 828 méter magas Burdzs Kalifa (Burj Khalifa) felhőkarcoló Dubajban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig csütörtökön a Telex megkeresésére közölte,

a felhőkarcoló nemzeti ünnepi megvilágítását az abu-dzabi magyar külképviselet hivatalos jegyzék útján kérte az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériumától, és az nem került pénzbe.

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő a Burdzs Khalifa kivilágításának árával kapcsolatban csütörtökön Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a három perces attrakciót bárki megveheti 70 ezer dollárért (kb. 21 millió forint), hétvégén pedig akár 100 ezer is dollárba is (30 millió ft) is kerülhet.

Hadházy hozzátette azt is, hogy éppen a hosszúhétvégén éppen Dubajban járt az OE-LEM lajstromszámú NER-különgép is, amely ezúttal az ezt bizonyító dokumentumok szerint Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát szállította. Ezt később a HVG által a repülőtéren készített felvételek is megerősítették.

A KKM közlése szerint viszont „az ünnepi gesztust a fogadó állam díjmentesen biztosítja a diplomáciai testületek számára, ez tehát költségvonzattal nem járt”.

(Telex nyomán)

Valódi Hírek