Vásárhelyi Mária: Szeretném valamire felhívni a főváros működését blokkoló tiszás politikusok figyelmét!

Vásárhelyi Mária üzent a Tisza Párt szerdai fővárosi bojkottja után.

A Tisza és a Fidesz is bojkottálta a Fővárosi Közgyűlés ülését, Vásárhelyi Mária kiakadt

Beszámoltunk róla, hogy a határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendes ülése. Ennek oka, hogy a Fidesz mellett a Tisza Párt is bojkottálta a munkát: azzal, hogy nem jelentek meg az ülésen, több mint 20 képviselő hiányzott a 33 fős testületből. Ezzel ellehetetlenült a döntéshozatal, amely azért különösen húsbavágó, mert Budapest júliustól nem rendelkezik érvényes költségvetéssel. A döntés hiánya a város működőképességét veszélyezteti.

Kemény hangvételű bejegyzésben üzent Vásárhelyi Mária szociológus a Tisza Párt fővárosi közgyűlési bojkottja után. Kiemelte: amit a Fidesz tett, abban nincs semmi szokatlan részükről, azonban a Tisza távolmaradását nem tudta szó nélkül hagyni.

Vásárhelyi Mária bejegyzését változtatás nélkül idézzük alább:

Az, hogy a Fidesz ott tesz keresztbe Budapestnek, ahol tud, már senkit nem lep meg, ezt csinálják 2019 óta. Semmi nem számít csak hogy bosszút álljanak a „bűnös fővároson”, és mindent, ami működőképes tönkre tegyenek.

Amit azonban a Tisza képviselői művelnek, az legalább ennyire felháborító! Folyamatosan akadályozzák a közgyűlés működését, ők sem foglalkoznak mással, csak hogy bot legyenek a küllők között. És még hazudnak is.

Ma állításuk szerint – azért nem vettek részt a közgyűlésen, mert hirtelen elegük lett Szentkirályi Alexandra viselkedéséből. Ám szeretném felhívni a figyelmüket, hogy

nekik a közgyűlés a munkahelyük, ezért fizetést kapnak

és főleg; egy csaknem kétmilliós világváros vezetésére vállalkoztak akkor, amikor képviselők lettek. Felelősek azért, hogy ez a város – a nyomorúságos körülmények között is – megőrízze működőképességét.

Elhiszem, hogy elegük van a Fidesz frakcióvezetőjéből ez azonban nem menti fel őket a felelősség alól. Ha július 1-ig

nem lesz a fővárosnak elfogadott költségvetése, akkor csődbe megy,

és a kormány csődbiztost jelöl ki a város élére.

Vagyis lényegében a Fidesz átveszi Budapesten az irányítást. Ráadásul a Tisza frakció hazudik is, hiszen mindenki tudja, hogy azért maradtak távol a mai közgyűléstől, mert

rettegnek attól, hogy állást kelljen foglalniuk egy alapvető emberi jogi kérdésben;

nevezetesen abban, hogy lehet-e szolidaritási tüntetést tartani az LMBTQ emberek mellett.

És inkább megbuktatják a fővárost, minthogy állást foglaljanak

a Pride megtartása mellett vagy ellen. Csakhogy ez az állásfoglalás már régen nem a Pride-ról szól, hanem alapvető alkotmányos jogaink – gyülekezési- szólás és véleményszabadság valamint a kisebbségek jogainak – védelméről.

És ugyanez történt múlt héten az Európai Parlamentben is. Nem szavaztak Ukrajna EU-s csatlakozásáról és a magyar jogállamiság gyászos helyzetéről sem, és mindenféle kamukkal próbálták ezt indokolni.

Ráadásul a párt elnöke egy képviselői kérdésre válaszolva az EP-ben egyszerűen letagadta és fideszes propagandának minősítette, hogy politikai karrierje a feleségével történt beszélgetés lehallgatásával és ennek nyilvánosságra hozásával indult. Pedig korábban ő maga mondta el, hogy ez történt, és hogy nem büszke erre.

Mindez – a főváros tönkretételén túl – különösen azért fontos, mert rendre szembesülhetünk azzal, hogy

hogyan fog működni 2026. után a parlament,

ha a kormány/ellenzéki oldal padsorai tele lesznek olyan castingolt képviselőkkel, akiknek ugyan tele lesz az ellenőrzőjük piros pontokkal, de akiknek semmiféle politikai teljesítményük tapasztalatuk nincsen és mindannyian egyetlen ember/központ akaratától függenek.

Olyanok lesznek, mint a marionette figurák,

egyetlen önálló lépésük sem lehet majd. Éppen úgy, ahogyan a fidesz működik. Ami pedig a szakértelmet illeti, abból ízelítőt kaphattunk a hétfői egészségügyről szóló vita gyászos színvonalából.

Az állásfoglalás elmaradását pedig mindig a szavazatmaximálási céllal próbálják igazolni. Csakhogy ez ugyanúgy a szavazók átverése, mint az eddigi politikai hazugságok, hiszen így mindenki azt lát bele a pártba ill. vezetőjébe, amit látni szeretne.

De egyszer eljön az idő, amikor muszáj lesz bizonyos alapvető kérdésekben állást foglalni és akkor a szavazók ugyanolyan csalódottak lesznek, mint eddig minden választás után.

Meggyőződésem szerint a Tisza párt támogatóinak

nem abban kéne erősíteniük a párt vezetőjét, hogy tagadjon meg mindenféle együttműködést

a tisztességes, jól teljesítő, tapasztalt ellenzéki politikusokkal, hanem arra kéne rávenni őt, hogy becsülje meg azokat, akik az elmúlt 15 évben – amíg ő a Fidesz-kormány korrupt működésének haszonélvezője volt – következetesen képviselték a közjót.

(Vásárhelyi Mária/Facebook)

Valódi Hírek