Merkely Béla kiköhögte a dátumot, mikor lesz vége az egész őrületnek

Mi valamiért 2022 áprilisát tippeltük volna, de a prof. optimistább.

Merkely Béla szerint akár nyolcezer új fertőzött is lehet naponta, és viszonylag hosszabb ideig maradhat ez a magas szám – mondta a szombati Magyar Nemzetnek adott interjújában a Semmelweis Egyetem rektora.

Azóta kiderült, hogy lényegében már teljesült is a nyolcezres szám: péntekről szombatra 7269 új fertőzöttet regisztráltak.

Ha következő hetekben legalább annyi embert be lehetne oltani, mint a múlt héten, akkor

május közepére

várható a lecsengés Merkely szerint.

Jelentős szigorítások után az esetszámok növekedése azonban két héten belül megállhat – tette hozzá.

Jelenleg több mint 7 ezer covidos beteget ápolnak kórházban, Merkely pedig arról beszélt, hogy a Semmelweis Egyetemen kezeltek száma a héten már tíz százalékkal meghaladta a novemberi csúcsot, az intézmény intenzív osztályainak 60–65 százalékát teszik ki a koronavírusos betegek.

Szerinte aki eddig megúszta a fertőzést, az nem az immunitásának, hanem a szerencséjének köszönheti elsősorban, és csak idő kérdése, hogy megkapja a vírust.

Azt is mondta Merkely, hogy valójában sokkal több fertőzött lehet, mint amennyit azonosítanak, mert sokan akkor se mennek el tesztelni, ha a környezetükben valaki megfertőzödik, vagy tüneteket észlelnek magukon.

A nyájimmunitás kialakulásához Merkely szerint minimum három-négymillió embert kell beoltani.

(Magyar Nemzet / telex.hu)

Valódi Hírek