Hivatalos: Szijjártóék lezárták a több tízmilliós trieszti vásárt, Magyarországnak újra van tengeri kikötője

Az mondjuk egyelőre kérdéses, hogy Magyarországnak mi szüksége volt a lepukkant ipartelepre.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2019 nyarán jelentette be, hogy Magyarország kikötői területet és üzemeltetési koncessziót vásárolt az olaszországi Triesztben az exportra termelő magyar vállalkozások számára. Később pedig az is kiderült, hogy a trieszti kikötői terület 60 évre szóló koncessziós jogáért a magyar kormány 25 millió eurót fizetett ki.

Az elmúlt másfél évben látszólag nem történt előrelépés az ügyben, a HVG viszont most a külügyminisztériumtól megtudta, hogy

karácsony előtt egy héttel, december 17-én sikerült lezárni a tranzakciót, így Magyarországnak ismét van tengerparti kikötője.

A koncessziót birtokló, Aquila nevű olasz cég ugyanis ekkor került a kikötői projektre létrehozott Adria Port 100 százalékos tulajdonába.

A magyar állam tulajdonában álló Adria Port tőkéjét pedig a tárca ugyanezen a napon 1,8 millióról 16,8 millió euróra emelte, miután novemberben az egyébként a koronavírus-járvány miatt létrehozott Gazdaságvédelmi alapból 5,4 millió forintot csoportosítottak át erre a célra.

Trieszt, 2019. július 5.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) az olasz parti õrség hajóján Trieszt kikötõjében 2019. július 5-én. Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkezõ, 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötõjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerzõdés keretében.
MTI/KKM/Burger Zsolt

Arról már 2019-ben tudni lehetett, hogy a kormány által a terület nagy része két olasz cég, a Teseco és a Seastock, kisebb része pedig az olasz állam tulajdonában volt. A felvásárolt kikötő pedig valójában

egy lepukkant ipartelep, amely parlagon hever, és ahol korábban egy olyan olajfinomító működött, amit a második világháborúban légitámadás is ért.

Így még azelőtt, hogy a kikötőt rendeltetésszerűen, logisztikai központként lehetne használni, egy 300 méteres partszakaszt kármentesíteni kell, illetve egy legalább egyéves örökségvédelmi eljárást is le kell folytatni.

Mindezt olasz sajtóértesülések szerint a magyar kormány annak az uniós helyreállítási alapnak a forrásaiból szeretné fedezni, amelyet Orbán Viktor decemberben kész volt megvétózni.

Mindemellett az is kérdéses, hogy a magyar vállalkozásoknak miért van szükségük egy olyan kikötőre, ami alkalmatlan a konténerhajók fogadására, tekintve, hogy a víz ott alig 13 méter mély.

Az egyébként 2,2 millió euróra taksált területrészért a korábbi résztulajdonos Seastock a magyar állammal kötött szerződés értelmében nettó 10 millió eurót kapott. A terület másik részéért és a kikötői koncesszióért pedig 9 milliárd forintot fizetett a kormány.

(HVG nyomán)

Valódi Hírek