Alkotmányellenesen elveszik az emberektől a népszerű balatoni strandot

Alig van már szabad strand a Balatonnál.

Magyarországon nem számít, hogy dönt a bíróság?

A balatonföldvári Nyugati Strand átalakítása

a helyiek ellenkezése és több bírósági döntés ellenére is folytatódik

– hívta fel a figyelmet a blikk.hu.

Tudta? Az építkezés alkotmányellenes, mégsem állítják le

A kedvelt fürdőhely helyén épülő kikötő – amelyről a Kúria egyébként kimondta, hogy alkotmányellenes – tovább mélyíti az ellentétet a beruházók és a lakosság között. A helyi lakosok ráadásul a Balaton környezeti kárainak súlyosbodása miatt is aggódnak. Okkal teszik.

Balatonföldváron évek óta vita tárgya, hogy szükség van-e egy új kikötőre a Nyugati Strand helyén. A strand ugyanis az egyik legkedveltebb helyszín a lakosok és üdülők körében.

Az itt zajló építkezés ellen a helyiek, köztük a stranddal szomszédos Fesztivál Üdülőház tulajdonosai négy éve harcolnak, szerintük ugyanis

az építési folyamat súlyos környezeti károkat okoz.

A Balabo Kikötőhasznosító és Üzemeltető Kft. által indított beruházás nyomán a kitermelt iszapot a tó közepére hordták, azonban az áramlatok visszasodorják az iszapot a part menti területre.

Az üdülők értéke is csökkent

Arra figyelmeztettek, hogy mindez jelentősen rontja a víz minőségét és csökkenti a vízmélységet is. Márpedig csekély vízben nem igazán lehet hajózni, így a kikötő építése gyakorlatilag felesleges. Pláne, ha az elmúlt évek aszályos időszakaira gondolunk. A tulajdonosok jelezték is félelmeiket azzal kapcsolatban, hogy az építkezés

az üdülőterület értékcsökkenéséhez is vezet.

Langer Ivánné, a Fesztivál Üdülőház tulajdonosa, a portálnak elmondta, hogy a bíróság az elmúlt években háromszor is visszavonta az építési engedélyt. Az első két alkalommal az volt az indok, hogy a kikötőépítés sérti a helyi építési szabályzatot.

Alkotmányellenes módon építkeznek?

A harmadik engedély megszerzése előtt

az önkormányzat módosította az építési szabályzatot.

Eltávolították ugyanis azt a részt, amely tiltja a kikötők építését a strandterületen. Magyarul, a kikötőt az eredeti tervek szerint sem lehetne megépíteni, a lakosok is tiltakoznak ellene, ám ez senkit sem érdekel, a szabályzatot átírták, hogy a jogi akadályok „eltűnjenek” az ügyben.

A bírósági döntések azonban nem csillapították a helyiek ellenállását, akik a Kúriához fordultak jogorvoslatért. A Kúria végül kimondta:

strandra kikötőt építeni alkotmányellenes.

Majd a döntés nyomán újra visszavonta az építési engedélyt. Az építkezés ugyanakkor mégis folytatódik (!).

A Balabo Kikötőhasznosító Kft. a projekt befejezésére készül, és

honlapján már el is kezdte árusítani a leendő kikötőhelyeket.

Mindezt azzal az ígérettel, hogy 2025 áprilisában megnyitják a létesítményt: egy helyért körülbelül kétmillió forintot kérnek.

Kapcsolódó:

Adóemelés a Balatonnál: Drámai bejelentést tett a polgármester

Itt a vége: Orbánék eladják a Balaton legszebb partszakaszának utolsó szabad szegletét

Gigabotrány: Elkobozza a Balaton szabadon maradt területeit a helyiektől az Orbán-kormány

Valódi Hírek