Hazaküldte diplomata-útlevelét Brüsszelből a drogos orgián lebukó Szájer József

Azóta sem jött haza, és Brüsszelben is kerüli a nyilvánosságot.

Leadta a diplomata-útlevelét, de továbbra is Brüsszelben tartózkodik és kerüli a nyilvánosságot a december elején drogos orgiabotrányba keveredő Szájer József – tudta meg a Blikk a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőosztályától.

A speciális útlevél diplomáciai mentességet biztosít tulajdonosának, a védelem megszűnését követően azonban kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt eljárás indulhat ellene, és 3-5 év közötti szabadságvesztést, illetve 8 ezertől 800 ezer euróig terjedő bírságot róhat ki rá a belga bíróság.

Mint ismert a Fidesz európai parlamenti képviselője november 29-én mondott le a mandátumáról, egy nappal később pedig kiderült az is, hogy Szájer egy orgián vett részt az egyik brüsszeli melegbárban, ahonnan az ereszcsatornán keresztül próbált elmenekülni, a rendőrök az utcán tartóztatták le és drogot is találtak nála.

Szájer később tagadta, hogy drogot használt volna a bulin, amely állítása szerint nem orgia, hanem házibuli volt.

Ennek ellenére nem sokkal később Szájer József minden tisztségéről lemondott, és a Fideszből is kilépett. Arról azonban sem a Fidesz brüsszeli delegációja, sem az EP sajtóosztálya nem adott tájékoztatást a Blikknek, hogy a lemondást követően Szájer igényelte-e a 16 év képviselőség után ” átmeneti juttatásként” őt megillető 40 millió forintot.

A juttatás ugyanis nem jár neki automatikusan, azt március végéig Szájernek külön kell kérvényeznie.

(Blikk nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/01/26/nem-indult-buntetoeljaras-a-drogos-orgian-lebuko-szajer-jozsef-ellen

Valódi Hírek