Visszaadja útlevelét a drogos orgián lebukó Szájer József

Akár öt év börtönt is kaphat.

Visszaadja diplomataútlevelét Szájer József – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Blikk többszöri megkeresésére.

A kabinet arról nem közölt információt, hogy az egykori EP képviselő mikor adja vissza az útlevelet, de nagy valószínűséggel erre a közeljövőben sor kerül.

A speciális útlevél diplomáciai mentességet biztosít tulajdonosának,

ezidáig tehát a brüsszeli orgia után az ereszcsatornán át menekülni próbáló politikust nem vonhatták felelősségre.

A védelem megszűnését követően azonban kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt eljárás indulhat ellene, és 3-5 év közötti szabadságvesztést, illetve 8 ezertől 800 ezer euróig terjedő bírságot róhat ki rá a belga bíróság.

A lap információi szerint az egykori képviselő a botrány kirobbanása óta kiürítette az irodáját, leadta a kulcsait, az igazolványát és a szavazókártyáját is. Azt viszont nem tudni, hogy mindezt személyesen tette e, Szájert ugyanis a “házibuli” óta nem igen látták sem Brüsszelben, sem Magyarországon.

(Blikk nyomán)