Nem indult bűntetőeljárás a drogos orgián lebukó Szájer József ellen

Megúszhatja?

A Legfőbb Ügyészség még tavaly decemberben továbbította Tényi István Drog volt Szájer József hátizsákjában címmel megjelent beszámolóhoz kapcsolódó beadványát a Központi Nyomozó Főügyészségre. Tényi ugyanis kábítószer-birtoklás gyanúja miatt tett bejelentést ismeretlen személy ellen.

Az üggyel kapcsolatban azóta nem érkeztek érdemi információk, ezért a Telex felkereste a nyomozó főügyészséget, hogy megtudja, hogy áll most Szájer József ügye.

Kiderült, állítólag a főügyészség nem illetékes az ügyben, így azt átadták a Siófoki Rendőrkapitányságnak, akik közölték,

Somogy megyében nem indult büntetőeljárás.

Az ügyet jó eséllyel azért adogatják egymást közt az illetékesnek gondolt szervek, mert jelenleg nem tudnak vele mit kezdeni: hiába érték ugyanis tetten Szájer Józsefet, amint egy illegális drogos orgiáról az ereszcsatornán menekül táskájában kábítószerrel, addig nem folytatható le ellene eljárás, míg az Európai Parlament nem szavaz a mentelmi jogáról, abban az esetben, ha a belga ügyészség eljárást akarna indítani a politikus ellen.

A botrány kirobbanásának idején Szájer ugyanis még nem mondott le a képviselői mandátumáról.

Szájer József ellen Magyarországon pedig akkor indulhatna eljárás, ha a parlament szavazna a Fidesz alapító tagjának mentességi jogáról, és a belga hatóságok eljárást indítanának, Magyarország pedig kérvényezné a belga hatóságtól a büntetőeljárás lefolytatását.

Van viszont egy 2009-es uniós kerethatározat „a joghatóság gyakorlásával kapcsolatos, büntetőeljárások során felmerülő összeütközések megelőzéséről és rendezéséről”, melynek célja, hogy ne folyjék egyszerre több eljárás is egyazon személy ugyanazon cselekményével kapcsolatban.

Ennek a határozatnak a betartására azonban egyik tagállam sem kötelezhető.

A portál szerint tehát amíg nincs megegyezés Magyarország és Belgium közt a „büntetőeljárások egy tagállamba történő összevonásáról, addig a tagállamok illetékes hatóságainak el kell tudniuk járni a nemzeti joghatóságuk alá tartozó bármilyen bűncselekmény tekintetében.”

Ennek értelmében pedig Belgiumnak kellene eljárnia Szájer József ügyében.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek