Fideszes propagandaoldalt csinált az új vezetés az SZFE hivatalos közösségi oldalából

Nem kellett sokat várni.

Nem tudni, ki kezeli újabban a Színház- és Filmművészeti Egyetem hivatalos Facebook-oldalát, de egy biztos:

az utóbbi időben kizárólag a kormány propagandalapjainak anyagait osztják meg rajta.

Vasárnap egy Mandiner-cikket tettek ki a Duna TV régi épületének bejárásáról. A Mandiner által készített videóban többszörös a csúsztatás. Ebben a Vas utcai épület — egyébként kétségbe vonhatatlanul — leromlott állapotára hívják fel a figyelmet, külön megkeresve minden falrepedést, és azokról szuperközeliket adva.

Gondosan nem mutatják az adminisztrációs épületszinteket, mivel azok kiváló állapotban vannak, ezzel szemben a Vas utcai épülettel szembeállítva közölnek képeket a Duna TV régi épületéről, amelynek felújítása a napokban fejeződött be.

Azt már nem közlik, hogy a Mészáros utcai helyszínen a filmes és médiás képzés fog folyni, míg a színészeket az ugyancsak megkérdőjelezhető állapotú Szentkirályi utcai épületbe helyezik át, nem pedig a Mészáros utcába. Ahogyan arról is hallgatnak, hogy nem véletlenül nem tudták felújítani ezeket az épületeket, mivel a kormány ezt sem pénzzel, sem egyéb módon nem segítette, amíg nem az ő embereik ültek a vezetésben.

Ugyancsak vasárnap tettek ki egy Szarvas Józseffel, az SZFE új tanárával készült interjút, amelyet az A Riporter készített.

Az interjú minősége magáért beszél: az interjúalany félrekomponált, jobbra kifelé néz a képből, a „riportert” nem látjuk. Az interjú szakmai színvonala a teljesen laikusok számára is világos, a kommentelők szerint csak reménykedhetünk abban, hogy a készítője nem fog tanítani az új létesítményben.

Hétfőn szintén egy Pesti Srácok-anyag került ki az oldalra, „A libsi SZFE-sek saját maguk akarták lebontani a nagymúltú színpadukat — A Riporter újabb lebuktatása” címmel.

Az SZFE Facebook-oldalán sok kommentelő még kitart, és elégedetlenségének ad hangot, de a tömeges leiratkozás már megindult.

 

Valódi Hírek