Isten ostoráról rendez filmet a teljes magyar színházi szakmát szétverő Vidnyánszky Attila

Újabb nemzeti identitást erősítő produkció a láthatáron.

Ha a pozsonyi csatát rekonstruáló sorozat, a 30 milliós honfoglalást feldolgozó dokumentumfilm és a 34 milliós, a nemzeti identitást elősegítő mítosz színházi előadása után még mindig nem éreznénk úgy, hogy tele vagyunk nemzeti identitással, akkor íme egy újabb lehetőség magyarságtudatunk elmélyítésére.

Ez pedig az Isten ostora című darab tévés feldolgozása, melyet Bánffy Miklós A nagyúr című műve alapján Vidnyánszky Attila jegyez. A filmverziót is a teljes színházi szférát szétverő rendező készíti, a producer pedig Lajos Tamás lesz. Attila nagyúr szerepében Mátray Lászlót, Mikolt gót hercegnőként pedig Mikecz Estillát láthatjuk majd.

Az Isten ostora a népvándorlás korát idézi. A történet szerint Attila, a hunok királya uralkodása csúcsán éppen Róma meghódítására készül, miután a gótok behódoltak neki. A harcok során foglyul ejtik Mikolt gót hercegnőt, akinek a népét és a szüleit is meggyilkolta Attila hada. A hercegnő azonban csak a felszínen gyűlöli ezért a hadurat, a szíve mélyén valójában halálosan szerelmes Attilába, és a fejedelem is viszontszereti őt. A végzetes szerelem pedig valójában két civilizáció, a Kelet és a Nyugat drámai találkozását tematizálja.

 

Valódi Hírek