Kásler Miklós 30 millió forinttal támogatta meg a honfoglalásról szóló 12 részes sorozatot

Nem rajta fog múlni az animációs sorozat minősége.

Beszámoltunk róla, hogy Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet (MKI) főigazgatójával közösen készült évértékelő videóban beszélt arról, hogy a Kásler által létrehozott Intézet 12 részes animációs filmsorozatot fog készíteni a honfoglalás koráról.

A sorozat gyártója ugyanaz a történelmi animációs cég, a Hyperion Interaktív Oktatásfejlesztő Kft. lesz, amely a pozsonyi csatáról szóló filmet is készítette.

A Válasz Online szombaton észrevette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap honlapján közzétett összesítés szerint a „miniszteri támogatások” keretből Kásler

a Hyperiont 30 millió forintos dotációban részesíti „a Honfoglalás kora című ismeretterjesztő sorozat megvalósítására” szánt támogatásként.

A Hyperion Oktatásfejlesztő és az MKI közös munkájaként megvalósult Pozsonyi csata c. filmet – amelyben számítógépes játék szoftverével animálták a csatát – történészek, régészek, hagyományőrzők is mítoszgyártással és történelemhamisítással vádolták.

A Válasz Online azt írja, az MKI-n belülről is érkeztek a filmmel kapcsolatos bírálatok, a kritikákat megfogalmazó dolgozókat azonban nem sokkal később kirúgták az intézetből.

A már említett évértékelő videóban viszont Horváth-Lugossy arról beszélt, hogy az animációs sorozat a honfoglalás korát a pozsonyi csatáról szóló filmhez „hasonló minőségben, biztosan nagy sikerrel” fogja bemutatni.

(VálaszOnline nyomán)

Valódi Hírek