Deutsch Tamás bocsánatot kért Manfred Webertől a Gestapózása miatt

Beindult a kártalanítás.

Levelet írt a Európai Néppárt képviselőinek Deutsch Tamás, miután kiderült, hogy 30-an, köztük dán, finn, lengyel, luxemburgi, német, osztrák, szlovák képviselők is aláírták a kizárását követelő kezdeményezést.

Mint megírtuk, a képviselők sokkolónak és szégyenteljesnek nevezték Deutsch azon nyilatkozatait, amelyekben Manfred Weber, a Néppárt elnökének érvelését a Gestapó és az ÁVO jelszavához hasonlította. Deutsch ezt arra vonatkozóan mondta el több interjújában is, hogy a néppárti elnök szerint Orbán Viktornak nem kell tartania a jogállami szabályoktól, ha Magyarországon függetlenek a bíróságok és szabad a média.

Deutsch a képviselőknek szóló levelében arról írt,

kijelentéseit tisztázta és bocsánatot kért Manfred Webertől.

„Úgy fogalmaztam, hogy »természetesen nem állt szándékomban Önt személyében megsérteni, és ha mégis ez történt volna, ezennel megkövetem Önt«. Minap folytatott telefonbeszélgetésünk alkalmával meggyőződtem róla, hogy frakcióvezető úr a bocsánatkérést tudomásul vette” – idézi a politikus levelét az Infostart.

Deutsch szerint többek közt Othmar Karas osztrák EP-képviselő volt az, aki felszólította a bocsánatkérésre, majd annak ellenére, hogy ez megtörtént, Karas volt az is, aki kezdeményezte a kizárását a Néppártból.

Levelét azzal folytatja, hogy az említett interjújában, arra mutatott rá, hogy

„nem értek egyet azzal a jogállami feltételrendszerrel, amely azokra az időkre emlékeztet, amikor önkényes politikai döntések alapján bármikor, bárkit, bármiért meg lehetett büntetni. Tehát, hogy félremagyarázhatatlanul világos legyen,

nem az új mechanizmus mellett érvelő személyek és nem a jogállamiság elve az, ami a politikai önkényre emlékeztet, hanem az a konkrét mechanizmus, amiről az Európai Parlament és a Tanács előzetes politikai megállapodása rendelkezik” – írja Deutsch Tamás.

Elmondása szerint szomorúsággal tölti el az, hogy az Európai Néppártban szokássá vált gyakorlat, hogy a politikai viták lefolytatása helyett kizárással fenyegetik az eltérő állásponton lévőket. És az interjújában is valójában arra utalt, hogy „nem szabad egy demokratikus politikai közösségen belül meglévő véleménykülönbségeket a kommunista állampártéhoz hasonló módszerekkel »kezelni«.”

Deutsch Tamás levelét azzal zárja, hogy „a kizárási indítványban szereplő valótlan állításokat visszautasítom, a javaslatot pedig indokolatlannak, megalapozatlannak és felelőtlennek tartom.

Az ügy érdekességének számít ugyanakkor az is, hogy Deutsch két nappal ezelőtt egy Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy „amennyiben valóban létezik ilyen kizárási kezdeményezés, akkor az viccnek is durva és tökéletesen megmutatja, miért kell minden eszközzel elutasítani a készülő büntetőmechanizmust.”

(Infostart nyomán)

Valódi Hírek