Nem akarunk magyar fiatalokat az ukrán frontra vezényelni – mondta.
Szijjártó után Deutsch Tamás is figyelmeztette Ukrajnát
Deutsch Tamás kormánypárti EP-képviselő az ATV Heti Napló című műsorában beszélgetett Sváby Andrással. A fideszes politikus az interjúban többek között kijelentette, hogy szerinte már csak ők maradtak „a béke oldalán”.
„Az Európai Unión belül egyedül mi maradtunk a béke oldalán”
– jelentette ki Deutsch Tamás, aki azt is elmondta, azt gyanítja az Európai Unió célja, hogy a csatatéren nyerjék meg az ukrajnai háborút.
„Nem akarunk magyar fiatalokat a magyar hadsereg tagjaiként az ukrán frontra vezényelni”
– fogalmazott.
Klubról és szabályokról beszélt a fideszes
Deutsch Tamás Ukrajna EU-csatlakozását illetően azt is mondta, hogy „ha valaki egy klubba akar belépni, akkor a klub bejárata előtt az utcán ne anyázza a klubtagokat,
nem sok jóval kecsegtet a felvételi kérelmét illetően” (sic!).
Itt megjegyezzük, a magyar kormány 15 éve „anyázza a klubtagokat„. A szakértők is jelezték már számtalan alkalommal, hogy ha Magyarország ma szeretne csatlakozni az EU-hoz, akkor nem biztos, hogy felvennék hazánkat, mert Orbán Viktor kormánya „sikeresen” ásta alá az összes demokratikus alapértéket.
Deutsch Tamás nem fogja megengedni Ukrajnának az EU-csatlakozást
Megjegyezte ugyanakkor, hogy bármelyik országnak joga van benyújtania a csatlakozási kérelmet az EU-ba, de – mondta – ahhoz már nincs elidegeníthetetlen joga szerinte egy országnak, hogy „a beadott tagfelvételi kérelem alapján, a két szép szeméért ő automatikusan tag legyen”.
„Javaslom, hogy győzzék meg erről Ursula von der Leyent, Kos bővítésért felelős európai biztost, Macron elnököt, az új német kancellárt, mert ők mindennap pont az ellenkezőjéről beszélnek, mint amit ön most mond”
– magyarázta Deutsch, hogy szerinte miért nem lehet napirenden Ukrajna EU-csatlakozása. A magyar politikus úgy érzi, ezt majd ők fogják eldönteni, hiszen egyedül a magyar kormány gördít akadályokat a háború sújtotta ország EU-csatlakozása elé.
Szolidaritást vállaltak?
„Szolidaritást vállaltunk és vállalunk egy ilyen durva katonai agresszió áldozatává vált országgal”
– jelentette ki, de hozzátette, hogy a szolidaritásba az tartozik bele szerinte, hogy „több mint 1 millió háborús menekültet fogadott be Magyarország”.
Felszólította Zelenszkijt, hogy mondjon köszönetet
Deutsch Tamás úgy tartja: ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszél Magyarországról,
„mondjon köszönetet azért a szolidaritásból fakadó segítségért, amit Ukrajna a háborús hétköznapokban is Magyarországtól kap”.
A fideszes politikus kitért az Orbán-kormány propagandakampányára is, amelynek középpontjában az ukrán elnök szerepel. Azt mondta Deutsch, hogy álláspontja szerinte a Magyarország ellen indított ukrán támadásokhoz képest „nagyon baráti” (sic!), hogy Zelenszkij a kormány plakátjain szerepel.
„Ez az érdemeihez képest egy nagyon kedves, szerény, baráti elbánás vele”
– mondta el.
Kapcsolódó:
Videóval: Félelmetes bejelentésekkel riogatott péntek reggel Orbán
Most érkezett: Dermesztő dolgok derültek ki Deutsch Tamás feleségének gyermekbántalmazási ügyeiről
Érik a gigabotrány: Ezrek kerülhetnek az utcára Orbánék embertelen döntése miatt (+fotó)
Elkaszálta a magyar államot az Európai Bíróság: Durván bántalmaztak egy keresztény menekültet