Mi folyik itt? Orbánék megtiltották a kórházigazgatóknak, hogy kiadják a járványadatokat

Csernobilt idéző titkolózás folyik covid-ügyben.

A magyar kormány nem hajlandó pontos adatokat közölni a kórházi fertőzöttekről. A Nemzeti Népegészségügyi Központ – meglehetősen furcsa módon – nincs birtokában a járványügyi adatoknak.

Gulyás Gergely a mai Kormányinfón elárult egy eddig soha nem közölt adatot: 961 fertőzött fekszik jelenleg intenzív osztályon a koronavírus-fertőzés miatt. Eközben azt ecsetelte, hogy európai szinten is naprakésznek számít az adatszolgáltatási rendszer.

Molnár Zsolt, a pécsi Transzlációs Medicina Intézet igazgatója adatokat gyűjtött hét magyar kórházból. Ebben az összesítésben többek között a halálozási arányról, a betegek és orvosok arányáról és a lélegeztetőgépen lévők számáról és arányáról gyűjtött adatok szerepelnek.

Molnár egy szerdai online eseményen számolt volna be ezekről az adatokról, azonban a tervét a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma keresztülhúzta.

Az EMMI-hez tartozó Egészségügyi Szakmai Kollégium ugyanis megtiltotta az adatszolgáltatást: a felhívásban kifejezték, hogy

a kormányon kívül senkinek sem közölhetnek az illetékesek adatokat.

Jelenleg Kásler március 29-ei levelében alkalmazottakhoz kell igazodniuk az illetékeseknek.

Ebben a miniszter leírta, hogy a koronavírus-fertőzéssel összefüggő – Magyarország egyes közigazgatási egységei, valamint egyes egészségügyi szolgáltatók szerint bontott – statisztikai adatok közérdekű adatigénylés keretében nem adhatók ki”, tehát a kormányon kívül nem közölhet semmilyen szerv vagy magánszemély információkat a fertőzöttekről.

Több orvos kifejezte az elmúlt időszakban, hogy az adatok visszatartása súlyos károkat okoz a koronavírus okozta válsághelyzet kezelésében.

Lovas András intenzív terápiás orvos az Átlátszónak elmondta: „a kapacitások optimális kiszervezése is lehetetlen, súlyos etikai helyzetet teremtve.”

Eközben Gulyás Gergely a mai kormányinfón arról beszélt: „A kormány a kezdet kezdetétől azt tartotta fontosnak, hogy alaposan, napi rendszerességgel őszinte adatokat közöljünk„.

Ez azonban nem igaz,

mert pontos, kórházankénti adatokat nem közöl a kormány, és a kórházi körülményekről sem sokat tudhatunk meg a rendelkezésre álló információk alapján.

Az intenzív osztályokon kezelt betegek számát, illetve a halálozásuk arányát a kormány a járvány kezdete óta nem közli. Az elmúlt hónapokban számtalan alkalommal nyújtottak be közérdekű adatigénylést különböző orvosszakmai szervek és médiumok, azonban választ nem kaptak a kormánytól ezen kérdésekre.

Most Gulyás rendhagyó módon kivételt tett, ugyanis a 444 kérdésére elmondta, jelenleg 961 beteg fekszik intenzív osztályon. Korábban viszont Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő az NNK részére megküldött közérdekű adatigénylésére Müller Cecília azt írta, hogy nem tud választ adni az intenzív terápiás betegek számáról és állapotáról.

Különösen meglepő, hogy a demokratikusnak a legkevésbé sem nevezhető Oroszországban az orvosok és a szakemberek szabadon beszélhetnek konkrét járványügyi adatokról. A közösségi médiában szabadon terjedhetnek az adatok, anélkül, hogy bárkit retorzió érne.

Néhány szomszédos országban kórházigazgatói engedélyhez kötött a nyilatkozattétel, ezt azonban az orvosok általában megkapják. Ezek alapján elmondható, hogy a nyilatkozás és az adatszolgáltatás tekintetében

Magyarországon még az orosz szabályozáshoz képest is szigorúbbak.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek