Feljelentést tesz a MTVA törvénysértő működése miatt Szél Bernadett

Hűtlen kezelés történhetett az állami televíziónál.

„Feljelentést teszünk a közmédia törvénysértő működése miatt” – jelentette be Szél Bernadett független országgyűlési képviselő csütörtökön a Facebookon közzétett bejegyzésében.

Szél azt követően jelenti fel az MTVA-t, hogy néhány héttel korábban a Szabad Európa kétrészes tényfeltáró cikksorozatában mutatta be a közszolgálati médián belül uralkodó állapotokat, így többek közt a cenzúra és öncenzúra mértékét és hatását, illetve hanganyaggal bizonyította azt is, hogy az egyik vezető szerkesztő és Németh Zsolt hírigazgató is nyíltan beszél arról, hogy az intézményben elsősorban a kormány politikusait támogatják, és akinek ez nem tetszik, az felmondhat.

Az országgyűlési képviselő ezzel kapcsolatban azt írta, „már 14 nap telt el a közmédia törvénysértő működését bizonyító hangfelvételek nyilvánosságra kerülése óta, de

az MTVA még mindig úgy tesz, mintha mi sem történt volna,

az MTI pedig rendre megtagadja az erről szóló közleményeink kiadását. A Médiatanácstól és a közmédia vezetőitől kért tájékoztatáson túl a mai napon feljelentést teszünk hűtlen kezelés miatt”.

Szél szerint a Szabad Európa által nyilvánosságra hozott hangfelvétel bizonyító erővel bír arra vonatkozóan, hogy „a közmédia nem közszolgálati, hanem kormányszolgálati tevékenységet végez, és politikai küldetést hajt végre”.

„A médiatörvény szerint az MTVA-ra rábízott vagyon elsődleges rendeltetése a közszolgálati médiaszolgáltatás és a hírügynökségi szolgáltatás mint közfeladat ellátásának elősegítése, amely törvényi kötelezettségeit az Alap – ahogy azt a hangfelvétel is tanúsítja – nyíltan megszegi. Ezért a mai napon

különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt

feljelentést teszünk a Budapesti Rendőr-főkapitányságon” – írta Szél Bernadett.

Feljelentést teszünk a közmédia törvénysértő működése miatt ❗️
Már 14 nap telt el a közmédia törvénysértő működését…

Posted by Szél Bernadett on Wednesday, 25 November 2020

Nem Szél az egyetlen, aki az elmúlt hetek eseményeit követően feljelentést tett az MTVA ügyében. November 12-én ugyanis a Párbeszéd is bejelentette, hogy feljelentést tesznek a közmédiában folytatott visszaélések miatt, illetve lemondásra szólították fel Pap Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját. Míg a Magyar Közszolgálati Kuratórium három ellenzéki delegáltja a kuratórium előtt vizsgáltatja ki a közmédia visszaéléseit.

Valódi Hírek